Szerző: Monostori Andrea
S. J. Watson első regénye, a Mielőtt elalszom után itt a következő, thrillerbe csomagolt női sorstörténet. Az első mű óriási sikere után hasonló fogadtatásra számíthatott a második is, melyben már egyre inkább kezdenek kirajzolódni a sajátos hangvétel, stílus és tudatos szerkesztés jegyei, és tetten érhetjük az írói készség fejlődését is.
A szerző sokáig csak az asztalfióknak írt. Fizikusként diplomázott, majd kórházakban dolgozott, míg el nem végzett egy írókurzust (a Faber and Faber kiadónál, 2009-ben). A kiadónak tetszett az ötlete, így elvállalta a Mielőtt elalszom című könyv megjelentetését, melyben egy amnéziás, negyvenes éveiben járó nő igyekszik múltja nyomaira bukkanni, ami természetesen sok hazugságból épül látszatvalósággá, míg végül a súlyos igazság mégis kiutat talál magának a felszínre. Az író az önazonosság, identitás kérdéseit boncolgatja, választ keresve arra, hogy hogyan tudjuk meghatározni magunkat a világban, bízhatunk-e a környezetünkben. A nyugtalanító cselekményvezetés, és a végkifejlet jól tükrözik korunk kétségbeesését, elidegenedését. A helyzet speciális, az érzelmek, amiket hordoz, mégis együtt rezonálnak az olvasó hétköznapi életében időnként eluralkodó, vagy csak tudattalanul lappangó emóciókkal. S. J. Watson úgy tűnik, még maga sem zárta le a kérdést, gondolatai nem érkeztek nyugvópontra, hiszen A másik énben tovább vizsgálgatja a felrajzolt képet, a témát egy másik székbe ülteti.
A történetben Julia, a középkorú édesanya és fényképész egy napon azzal szembesül, hogy a Párizsban élő húgát, Kate-et megölték. Mivel úgy érzi, a nyomozók nem járnak el kellő körültekintéssel, és nem foglalkoznak megfelelően az üggyel, ő maga szeretne utána járni a gyilkosságnak. Kate naplójában talál egy papírt, amire felhasználóneveket és egy jelszót írtak, és hamarosan meg is tudja Kate párizsi barátnőjétől, Annától, hogy a lány egy társkereső oldalon ismerkedett férfiakkal, és online randevúkat is folytatott. Juliát nem hagyja nyugodni a dolog – ő is regisztrál az oldalra, ahol meg is ismerkedik egy férfivel, aki már első üzenetében azt írja a nőnek, hogy Julia nagyon emlékezteti valakire. A regény meglepő fordulatokkal tűzdelt cselekménye hasonló forgatókönyvet követ, mint a Mielőtt elalszom. A könyv közel két harmadában csak lassan csordogálnak az információk, míg a végjáték a megelőző oldalakhoz képest hajszaszerű tempóra kapcsol.
Ez a történet is a kiszolgáltatott, önmagát kereső, középkorú nő világában mozog, egy divathullám meglovagolása, melyben még mindig van potenciál. Ám S. J. Watsonnak sikerül kiszakadnia ebből, továbbgondolnia az elbizonytalanodott női hős helyzetét. Célja nem csak, vagy nem elsősorban az igények kiszolgálása (mely kétségkívül tükröződik a népszerűségében, és a jó marketingstratégiával felépített kerettörténetben, a magyar kiadás borítóján és fülszövegében is), hanem belecsempészi a vívódást az élet esetlegességén, a vonatkoztatási pont elvesztésének kínzó félelmét, egy anya megküzdési lehetőségeinek mérlegelését.
Korunk kapcsolatainak bizonytalansága, a már szinte végleteire tágult világ félelmetessége tükröződik az internet, az online élet bevilágíthatatlan mélységeiben is. Abban az életben azok lehetünk, amit álmainkban elképzelünk, ami vágyainknak megfelel. „Még mindig nem tértem magamhoz a sokkból, ahogy egyetlen hang visszarántott a virtuális világból a hétköznapok kietlen valóságába, a háziasszony életének sekélyes medrébe, a takarítás, vásárlás, főzés, gyerekfuvarozás kényszerpályáira.” (145. o.) Csak hogy ez a kép természeténél fogva törékeny, elkeseredésből, hiányokból születik – éppen ezért válhat eszközzé elsőre igazolhatónak látszó célok érdekében. A szerző ugyanakkor kiterjeszti ezt a bizonytalanságot – és itt válik igazán nyugtalanítóvá ez a gondolat – az abszolút értelemben vett kapcsolatokra is. Hiszen a való életben is viselünk álarcokat, és bizony sok esetben cseppet sem vagyunk őszinték a viszonyulásainkat illetően. Az internet mindössze egy könnyebb terep ennek az emberi sajátosságnak a megnyilvánulására. „Mindenkiről lehet vonzó képet készíteni, ami a legelőnyösebb vonásait mutatja. Végül is mindnyájan erre törekszünk így vagy úgy. Hogy a legmegnyerőbb arcunkat mutassuk másoknak, és elleplezzük az igazi énünket, a lélek sötét bugyrait. Az internet ebben a legjobb segítőtársunk.” (113. o.)
A másik én körüljárja a témát, megkóstolja, de végső sorban nem foglal állást. Szokásos írói fogás a lezáratlanság, a cselekmény befejezésének az olvasóra bízása. Kezdjen vele mindenki, amit akar, vagy amihez bátorsága van. Mindenki maga fejezze be a történetet – akár egy önismereti feladat instrukciója is lehetne. Kár, hogy nem tudjuk, mi történik a széthullás, a darabokra esés után. De talán ez is egy tükör – annak a világnak a tükre, melyben nem is feltétlenül kell döntéseket hoznunk, illetve amelyben nem kapunk irányítást, megnyugtatóan követhető modelleket. Társadalmi lenyomat, mellyel, ha akarunk, kezdünk valamit.
S. J. Watson: A másik én
Athenaeum Kiadó
Budapest, 2015
Oldalszám: 568
ISBN: 978-963-293-468-6