Szerző: Varga Bótos Anna
Fotók: Kaunitz Miklós
„Ma megint összevesztek a szüleim. Ki hinné, hogy a tangó miatt? Az olyan tánc, amit összesimulva kell táncolni, és az én Anyum tegnap este nem az Apummal táncolt, ezért most kiabálnak egymással. Egy világ omlik össze bennem. Mi lesz most? Anyu tagadja az összesimulást, de Apu a hangosabb, és mindig ő bírja tovább.”
Már a kezdő sorokból is kitalálható, modern családregényről van szó, méghozzá nem egy szokványos elbeszélésről, hanem olyan rendhagyó történetről, amit a világra éppen még csak rácsodálkozó kis kamaszlány, Nina szemszögéből láttat az írónő – a gyermek naplószerű leírásán keresztül -, aki megpróbálja a körülötte lévő világot megérteni, megértetni és megtalálni a maga helyét benne, s ezáltal talán meg is változtatni.
„Három generáció konfliktusát igyekeztem körbejárni. Mindig belebújtam annak a bőrébe, akiről írtam, de mindig a másik szemével néztem a történteket. Arra törekedtem, hogy mind a három generáció igazságát elmondjam. Bár sokszor ezek az igazságok nem találkoznak egymással, mert párhuzamos igazságokról van szó. Én nem akartam igazságot sem tenni a három generáció között„ – mutatott rá Lévai Katalin a Romkocsma című, a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent új regényének, stílusosan egy romkocsmában, a Kazinczy utca legrégibb házában, a Szimpla Kertben rendezett november 10-i könyvbemutatóján.
A kötet szerkesztője, Reményi József Tamás szerint egy kiskölyök naplója veszélyes műfaj lehet, számos buktatót rejthet magában. Az írónő azonban megerősítette, hogy írás közben szinte hallotta is magában a gyerekhangot, s ha ez elhalkult, abbahagyta az írást. Biztosan nem könnyű mindvégig hitelesen visszatükrözni egy gyermek lelkivilágát, és az elbeszélő gyermek szájába adni a megfelelő mondatokat, úgy, hogy abból a végén kerek egész, valóságos történet kerekedjék ki. A cselekmény szálait szövögetve lényegében számos aktuális kérdést vet fel, a régi és a mai értékrenddel s a generációs problémákkal kapcsolatban, azaz azt próbálja megfejteni, miért nem vette át a mai generáció a hagyományos ízlést, s miért nem tudta átadni az idősebb generáció ezt a fiatalabbaknak, s a fiatalok mit tesznek helyette? Az is baj viszont, ha az idősebb nemzedék megpróbálja ízlését, akaratát ráerőszakolni a fiatalokra. „Inkább azt sugallom – hangsúlyozta a szerző -, hogy tegyék le ezt a terhet, ha az újabb generációk ezt nem igénylik”. Érdekes módon sokszor a két „szélső” nemzedék, azaz a nagyszülők és unokák közötti harmónia jobban kialakul, mint az egymást követő nemzedékek közötti, s azokat a dolgokat, szokásokat, amelyeket a középső nemzedék elhagyott, sokszor a harmadik generáció visszahozza. Történetünkben is Nina és a Nagymama között kialakul valami bensőséges cinkosság, baráti melegség, egészen mélyről fakadó szeretet. Bár Nina nagymamája azért még a fiatalabbak, erélyesebbek és mozgékonyabbak közé tartozik. Egy helyen így vall róla a kislány: „Úgy vettem észre, hogy a Nagymamának a szerelem is és a szabadság is fontos, mert amikor ezekről beszél, ragyog a szeme. Ádámmal, a második férjével húsz éve élnek együtt, és tényleg van úgy, hogy csillog Nagymama szeme, ha rá néz, de nem mindig, ki kell fogni.”
A regényben az elvándorlás kérdése is nagy szerepet kap. Hiszen a mai, zaklatottságban élő, széttöredezett, szétesett családokban ide-oda csapódva, állandó teljesítménykényszerben, rohanásban, információdömpingben és gyors változások közepette élő fiataloknak sokszor nincsenek kapcsolódási pontjaik, nem érzik igazán otthon magukat hazájukban sem, nem találják sehol a helyüket, a sok elterelő tényező pedig elkedvetleníti őket, megzavarja a kapcsolataikat, az intimitásokat. Az elvándorlás, elszakadás, az elidegenedés, a generációk közötti távolság problematikája végighúzódik az egész köteten. Ahogy az alábbi párbeszédből is kiderül:
„… a fiatalok tele vannak hiúsággal, reménnyel, és kerül amibe kerül, megszerzik maguknak a boldogságot. És ez baj, kérdezem, mire Ádám azt feleli, csak az öregeknek. Gondolod, hogy a fiú nem ment volna el otthonról, ha tudja, hogy a nagypapája halálos beteg, faggatom tovább. Nagymama válaszol: dehogyisnem, mindenképpen elment volna, mert a saját életét akarja élni. S tudod mit ? Igaza van. Ezt kell tenni mindenkinek, mert azon úgysem segíthet senki, hogy amilyen magányosan születünk, pont olyan magányosan is halunk meg.”
Végül egy outsider, egy kívülről jött ember, Dezső, mint valami mesebeli varázsló, is belekeveredik a történetbe, aki nagy hatással van a szereplőkre, s új szellemet, életérzést hozva a család életébe, segít az ellentmondások feloldásában, rámutat alapvető igazságokra, és döntően befolyásolja a kislány sorsát is. A nagymama pedig levonva a konzekvenciákat, kimondja a keserű igazságot: „A szüleink még úgy tudták,hogy megtalálták a párjukat, a lelki társukat… megtalálta a zsák a foltját (…). Együtt éltünk, utaztunk, költöztünk, küzdöttünk egymással és egymásért. Naiv hittel azt hittük, ez örökre szól. De mekkorát tévedtünk! Ma mindenki máshol keresi az életet, úgyhogy nagymama lettem család nélkül. Volt egyszer egy családom, de kész, vége, szertefoszlott a nagy álom. A köldökzsinór rég elszakadt, nem vettem észre. Ez az én hibám. (…). Az a baj, hogy belőlünk már soha nem lesz igazi család, ne áltassuk magunkat. (…). Igen, előbb-utóbb majdnem mindent elvesztünk, amihez hozzászoktunk: a szeretteinket, a fiatalságunkat, még az egészségünket is. És minden veszteség megannyi csapás, de ugyanakkor esély is: mert amikor a szív siratja, amit elveszített, a lélek örvendezik annak, amit általa nyert.”
A könyvbemutató vendége, Olt Gergely szociológus, az MTA TK Szociológiai Intézetének munkatársa, a beszélgetés végén jó érzékkel rámutatott a cím metaforikus jelentésére is, azaz arra, hogy „a Romkocsma családjai hasonlítanak valamiféle romos épületre, akár romkocsmára, amikor ugyan megmaradt a ház, a lepusztult épület, de már egészen más jellege van. Aláírom, hogy a cím blikkfangos, de megértem azt a kapcsolatot, ami a cím s a könyv mondanivalója között rejlik” – hangsúlyozta kissé tréfálkozva.
A pesti bakfis és a „romkocsmázó nemzedék” szívszorongató, keserédes, bánattal és örömmel, első szerelemmel, szülői perpatvarokkal, nagyszülői jóságossággal átszőtt családregénye a régi lebomlásának, az értékvesztésnek, a kiüresedésnek, az új keresésének is regényes foglalata, s nem hiába egy mindenre érzékeny, mindenre fogékony épp hogy magára ébredő, ártatlan és naiv lélek szemüvegén keresztül láttatva a mai kor emberét, élesednek ki, kapnak erősebb vagy halványabb kontúrt azok a problémák és kérdések, amelyek általános érvényűvé emelkedve nemcsak a Romkocsma Nináját, hanem mindannyinkat foglalkoztatnak. A könyv borítóján vállára vetett vörös kendőjében a kocsmaasztalra könyöklő, a már csaknem nővé érett, távolba révedő, romantikusan fürkésző, de bizakodó tekintetű lány halvány, de határozott vonású Madonna arca sok mindenről árulkodik. Talán tud már valamit, amit mi még nem is sejthetünk, hiszen mindig a felnövekvő generációké a jövő.
Ahogy Lévai Katalin a kötet ajánlásában írja: „Ezt a könyvet ajándékul szánom minden anyának, apának, unokának és nagyszülőnek, minden küszködő és szerető családnak, s nekem is ajándék, hogy volt bátorságom a történetemet elmesélni.” Ilyenkor karácsony táján az ilyen ajándék pedig különösen szívet melengető.
(Lévai Katalin politikus, európai parlamenti képviselő, szociológus, író. 1976-ban a Külkereskedelmi Főiskola angol-német szakán szerzett diplomát. 1987-ben elvégezte az ELTE szociológia és szociálpolitika szakát, 1993-ban pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karán megszerezte a doktori, majd a szociológiai tudomány kandidátusi fokozatát. Számos szociálpolitikával, esélyegyenlőséggel foglalkozó könyv szerzője, illetve szerkesztője. Regényeit is áthatja a társadalmi problémákra való nyitottság és érzékenység.)