Öt premier a Spinoza Zsidó Fesztiválon

Öt színházi premier, valamint előadások, koncertek és filmvetítések is várják az érdeklődőket  a 13. Spinoza Zsidó Fesztiválon szeptember 2. és 21. között Budapesten.

A Kabaré a pokolban című dráma a láger-barakkokban írt kuplékat és tréfákat mutatja be, a Jiddis Világ című zenés játék a jiddis kultúrába, a jiddis élet valóságába kalauzolja el a nézőket. A vészkorszak muzsikusainak, mások mellett Ábrahám Pálnak, Seress Rezsőnek és Zerkovitz Bélának állít emléket a Rongyos életek című zenés játék. Lehár Ferenc életéről szól a Lehár című darab, a Haszene című zenés játék pedig egy ukrajnai kisváros zsidó esküvőjét eleveníti meg.

A fesztiválon műsorra tűzik a Poppera című zenés vígjáték mellett a Spinoza & Rembrandt című darabot, a Rose és az Egy pesti lány naplója című monodrámákat, a Címzett ismeretlen című levéldrámát, a Herzl című kávéházi drámát, valamint A bőrönd és ők című humoros drámát is.

A magyar zsidóság 2000 éves történetét 5 részes filmsorozat mutatja be, a Radnóti hétszer című filmetűd-sorozatban hét filmrendező vall Radnóti Miklósról – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Heller Ágnes Érzelmek a zsidó Bibliában, Ungvári Tamás Zsidóság a Monarchiában és Balázs Gábor Mi a kabbala? címmel tart előadást. A Sabbath Song Klezmer Band rós hasana (újévi) koncertet ad, a Judrom együttes humoros klezmerrel szórakoztatja a hallgatóságot és Leonard Cohen dalai is megszólalnak.

A Spinoza Fesztiválon 62 művész lép fel, köztük Kulka János, László Zsolt, Vári Éva, Balázsovits Lajos, Gyabronka József, Makranczi Zalán, Hábetler András, Herczenik Anna, Fellegi Balázs, Klein Judit, Derzsi György és Dés Mihály.

Forrás: MTI