Kucok – Játssz velünk mesét – Interaktív meseszínház óvodásoknak

2015. április 26. 15.30 és 17.00
Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház,1027 Budapest, Jurányi utca 1-3.

kucok

„A Kucok ugyanis jó. Sőt, nagyon jó, olyannyira, hogy elhatároztam, az idei összes többi előadásra (szám szerint 3, úgyhogy bele kell húznom!) mindre veszek jegyet. (…) A klasszikus magyar gyerekelőadások stílusát és világát félretéve nemzetközi színvonalú, profi előadást láthattunk, amelynek egy perce sem volt unalmas vagy gagyi.” (Kuszkó Judit, Index – Dívány.hu)

Rendező: Szabó Réka ● Szereplők: Furulyás Dóra, Gőz István, Kántor Kata, Szabó Réka, Szász Dániel ● Zenészek: Ágoston Béla, Rubik Ernő Zoltán ● Jelmez: Andrea Haamer ● Versek: Peer Krisztián ● Hang és fény: Szabon Balázs ● Külön köszönet: Szirtes Attila

„Látni, hogy a gyerekekkel játszani milyen „könnyű” – sok szülő ezt nem hiszi el. (…) Gyertek játszani a Kucokba gyerekeitekkel együtt!” (Vekerdy Tamás, Nők Lapja)

Kucokfalva lakói, vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes, a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében. Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplők mozgatói.

A Kucok egy színházi előadás és egy kreatív mozgásos-zenés foglalkozás keveréke, 3 és 7 éves kor között ajánlott.

Kucokfalva

www.tunetegyuttes.hu
www.facebook.com/thesymptoms

Forrás: Tünet Együttes