Váci siker a XIX. SCHERZO-n, kedden mutatják be utoljára a díjnyertes darabot Vácon

A közelmúltban Békéscsabán került sor a SCHERZO 2014. – XIX. Amatőr Musical Színpadok Fesztiváljára, amely tulajdonképpen egy országos versenynek felel meg. E megmérettetésen részt vett a Dónusz Katalin vezette Parlando Színház Kulturális Egyesület színeiben részt vett csoport is. A váci és környékbeli fiatalok, a színjátszáshoz kedvet érző tehetségek Nemes István-Dés László: Valahol Európában című musiceljét adták elő a békéscsabai versenyen.

Parlando Színház Kulturális Egyesület: Valahol Európában

Parlando Színház Kulturális Egyesület: Valahol Európában

Az országos megmérettetésen elért első helyezés méltó módon igazolja, hogy Dés László nagyszerű döntést hozott amikor a váci, amatőr előadói csoport számára utoljára engedélyezte a darab játszási jogát. A Parlando csapat előadása nem csak Békéscsabán, hanem Vácon is rendkívül népszerű. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Madách Imre Művelődési Központban tavasszal és ősszel is teltház előtt mutatták be a II. világháborúban játszódó történetet. A társulat előadásában utoljára kedden, 2014.december 9-én tekintheti meg a váci és Vác környéki publikum Kuksi, Hosszú, Éva, Simon Péter és a többiek háborúban zajló mindennapjait. Az előzetes információk szerint ez az utolsó előadás is teltház előtt játszódik majd. A 2012-ben életre hívott Parlando Társulat azonban folytatja tevékenységét, hiszen már kész egy másik nagyszabású előadás színpadra állításának terve, de erről egyelőre nem árult el részleteket Dónusz Katalin.

Az énekművész szakon végzett előadó – aki néhány éve maga is szép eredményeket ért el hazai és nemzetközi versenyeken – 2002 óta tervezte egy olyan tehetséggondozó pont létrehozását itt Vácon, amelynek célja új tehetségek felkutatása, gondozása, mint zenei-énekesi, mint színészi pályára való felkészítése, valamint utógondozása. Ezt nem magánszemélyként szerette volna működtetni, hanem egyesületi formában, mert ez bizonyult a legjobbnak. Dónusz Katalinnak ez az álma 2012-ben valósult meg. Ekkor találkozott ugyanis a gyermekszínészként országos ismertségre szert tett Kovács Róberttel, aki a jövő csillagait a Gór Nagy Mária Színitanodájában több mint tíz évig tanította. A Parlando Musical Stúdiójában színészmesterséget, (koreográfiát) tanít. Egy másik véletlen találkozásnak köszönhetően csatlakozott a tanári karhoz Nagy Márta, aki musical-táncot tanít.

A tehetséggondozó pont létrejöttét mások mellett a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, valamint a foglalkozásoknak és az előadásoknak rendszeresen otthont adó Madách Imre Művelődési Központ segíti. Dónusz Katalin számára mindig fontos volt, hogy vele született tálentumát ne csak saját javára fordítsa, hanem mások is „kaphassanak” belőle. Ez nevezhető a Parlando megalapításának alapgondolatául és már vannak olyan tehetségek, akiket Dónusz Katalin kezdett el terelgetni a művészi pálya irányába. Egyikük Imre Roland, aki az Operettszínház Pesti Broadway Musicalstúdiójában tanul másikuk pedig Brezanóczy János Attila, aki jelenleg a Zeneakadémián tanul és a Valahol Európában című darabban ő alakítja Simon Pétert.

Aki nagyon siet, talán még kap jegyeket az országos díjat nyert előadásra a váci Madách Imre Művelődési Központ jegypénztárában.

Forrás: Madách Imre Művelődési Központ