Lövölde tér – A fővárosban elsőként

Újból Kossuth-díjas fellépője lesz az Óbudai Kulturális Központnak!

Bár a Lövölde tér című koncerttel több, mint egy éve turnézik vidéken Kern András és illusztris vendégei Hernádi Judit és Heilig Gábor, a műsort november 14-én este, Óbudán láthatja elsőként a fővárosi közönség!

IMG_2411IMG_2417

A címadó lemez negyedszázada született, s annak idején maga Kern András is tele volt kételyekkel a fogadtatást illetően. Ám az idő rácáfolt a félelmekre, s ma is sokan dúdolják kívülről az azóta is méltán népszerű dalokat, melyek szövegeit zömmel Kern András jegyzi.

A trió nem először dolgozik együtt, hiszen Heilig Gábor szinte állandó munkatársnak számít Kern életében a zenei vezető poszton. Az eltelt 25 évben újabb lemezek láttak napvilágot, s akad közöttük olyan is, Kernádi címmel, ahol Hernádi Judit a partnere a dalok előadásában. S bár a három művészt a magánéletében szoros szálak kapcsolják össze, Kern és Hernádi 2014-ig közel 20 évig nem lépett fel egy színpadon, így mostani a közös munkák számukra is örömet jelentenek.

IMG_2441Hernadi Judit

„Persze más a színház és más egy ilyen turné, amitől az elején kissé tartottam is. Most viszont, már határozottan élvezem, s remélem, nem csak hármunknak tűnik örömzenének, hanem a közönségnek is. Talán azért olyan élvezetes a dolog, mert a koncerten sok prózai, humoros történetre fűzzük fel a dalokat, amelyeket 70 szám közül, a régi és az újabb lemezekről válogattunk össze.” – mondta el Kern András.

A triumvirátusnak a briliáns billentyűs, Gátos Iván és kiváló zenészekből álló zenekara szolgáltatja a kíséretet. A nézőknek pedig már a három szereplő is egyfajta garancia, hogy ez a péntek este jó hangulatban telik majd, ráadásul a művészek jó érzékkel vegyítik a humort és az elgondolkodtató, vagy édes-bús dalokat.

Forrás: Liquid Production