Nemzetközi festménykiállítás a Szerb Kulturális Központban

Többek közt a szerb kortárs festészet sokszínűségéből kaphatnak ízelítőt, akik augusztus 21-ig a budapesti Szerb Kulturális Központba látogatnak, és megtekintik a magyarországi művészeket tömörítő „Krug” Művészeti Egyesület és a belgrádi „Arte” csoport közös kiállítását. A lélegzetelállító festmények a „Krug” Egyesület hagyományos, az idén Budakalászon megrendezett – „360 fok” elnevezésű – művésztelepén születtek.

Fotó: Jaksity Iván

Fotó: Jaksity Iván

Az előző évekhez hasonlóan, az alkotótáborba magyarországi és szerbiai festőművészeket hívtak meg a szervezők azzal a céllal, hogy hidat képezzenek a két ország kultúrája között, illetve elősegítsék a magyarországi szerb kortárs alkotóművészet fejlődését. Így a „Krug” Művészeti Egyesület a magyarországi művészek mellett az idén is a belgrádi „ARTE” Művészeti Csoport alkotóit látta vendégül.

Fotó: Jaksity Iván

Fotó: Jaksity Iván

„Ezúttal is csodálatos alkotások születtek ez alatt a közel egy hét alatt, hálánk jeléül pedig – a hagyományokhoz híven – az idén is egy művészeti alkotással ajándékoztuk meg a települést, mely vendégül látta a művésztelepet. Budakalász egy, a város szerb templomát ábrázoló festménnyel gazdagodott, mely a belgrádi festőművész, Goran Radovanović munkáját dicséri” – mondta Gyurity Milán, a „Krug” Művészeti Egyesület alapítója hozzátéve, hogy az előző években Lóréven, Budapesten, Hercegszántón, Pécsett és Deszken „hagytak nyomot” a művészek, akikkel jövőre Battonyára látogatnak.

Fotó: Jaksity Iván

Fotó: Jaksity Iván

A művésztelepen született alkotások augusztus 21-ig tekinthetők meg Budapesten, a Szerb Kulturális Központban. Az idei művésztelepről bővebben itt olvashatnak.

Forrás: Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ