Víg Végnapjaink: hosszú bulival búcsúzik a Gödör a Király utcától

Az Erzsébet térről két éve a Király utcába költözött kulturális központ és szórakozóhely hamarosan ismét tovább áll, de előtte hétfőtől május 4-ig minden nap koncertek lesznek.

A Király utcai helyszínen nem sikerült megvalósítani, amit a Gödör Klub vezetői kitaláltak, vagyis a Central Passage-t kulturális közösségi térként behozni a város vérkeringésébe. Ezért ezen a helyszínen befejezi működését a klub – írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Bárdos Deák Ágnes énekes, író, a Gödör Klub munkatársa korábban az MTI-nek elmondta: az annak idején az Erzsébet téren tíz évet töltött klub és csapat augusztustól új helyen nyit, egyelőre nem dőlt el, hol.

A búcsú apropóján április 28-tól május 4-ig egy egész héten át tartó fesztivált rendeznek, amelyen a hazai kulturális élet színe-java fellép. A fesztivál keretében tér vissza a színpadra Bérczesi Róbert, a Hiperkarma egykori alapítója, új lemezt mutat be a ColorStar, zenekaros verziójával debütál Fluor Tomi, de látható lesz Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje, koncertezik a Csókolom együttes, cirkuszi produkciót mutat be a Freak Fusion Cabaret, fellép Bródy János, és vendégekkel tarkított estét tervez a Balaton együttes.

A fesztivál utolsó, ráadásnapján, május 4-én vasárnap a komáromi Monostori Erődben zajló Mediavawe Fesztivál fővárosi afterpartyját rendezik meg, amelyen a díjnyertes filmekből válogatnak, és fellép az andalúz flamenco zene- és tánckar, a Davinia Jaén Flamenco Band.

Forrás: MTI