A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet kultúrmissziós tevékenységének köszönhetően egyre nagyobb számban érhetők el a magyar filmtörténet remekei. Mindez már önmagában tiszteletre méltó szerepvállalás kulturális értékeink megőrzésében és terjesztésében, azonban a digitálisan felújított kép- és hangminőség, valamint az egyes lemezeken található extra tartalmak teszik igazán hiánypótlóvá vállalkozásukat. 2014. március 13-án a legfrissebb kiadvány, a Tízezer nap megjelenésének kapcsán a Magyar Filmtörténeti Sorozatot szerkesztő Fazekas Eszter beszélgetett Kósa Ferenc rendezővel és Sára Sándor operatőrrel az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Az 1965-ben forgatott, de a felsőbb utasításra elvégzett számos kényszerű módosítást és betiltást követően csak 1967-ben bemutatott Tízezer nap hányattatásai ellenére, illetve ezek következtében is a társadalmi szerepvállalás és meg nem alkuvás szimbóluma lett, emellett artisztikus megvalósításának köszönhetően a művészi igényesség egyik mintadarabja. A ’67-es évben Cannes-ba mesébe illő körülmények között kijutó, ott vastaps kíséretében rögtön rendezői díjat nyerő, majd 1968-ban a Budapesti 12 közé választott film elsőként tette egy mondatba 1956-ot a forradalom szóval. A film készítésében szerepet vállaló, javarészt a kultikus Balázs Béla Stúdió kötelékébe tartozó alkotók Kósa Ferenc szavaival élve „az igazság iránti alázattal, a valóság iránti tisztelettel” igyekeztek megközelíteni a filmre vinni kívánt témát, mely a BBS és egyben Kósa Ferenc első nagyjátékfilmjét és a magyar újhullám egyik kiemelkedő darabját eredményezte.
A film harminc éves időintervallumban ábrázolja egy falu életét, a parasztság történelmi változásokra adott reakcióin, egymáshoz való viszonyain és egyéni vívódásain keresztül az 1930-as évektől az idősebb és a fiatalabb generáció nézőpontjainak bemutatásával. A mindehhez szükséges hiteles anyagot egyrészt az alkotók emlékei és átélt élményei, másrészt a Bartók Béla és Kodály Zoltán nevével is összefonódott etnomuzikológiai kutatások mintájára történő információgyűjtések szolgáltatták. A hatalom helyett a kisember szemszögét preferálva, a téeszesítést a földeken dolgozó emberek sorsán keresztül ábrázolva, az 1956-os eseményeket nevükön nevezve a film a szociológiai vizsgálódás és a magyar történelem iránti érzékenységből indul ki. A paraszti mikrovilág mindennapjait azonban a szöveg (Csoóri Sándor, Kósa Ferenc és Gyöngyössy Imre jegyzi a forgatókönyvet) és az újszerű vizuális nyelv egysége költői szintre emelve mutatja be. Sára Sándor képei, az ember és a természet közötti kapcsolatot szűk képkivágatokból totálokba való finom váltásokkal ábrázoló beállítások, a gyönyörű kompozíciók és a gondolatébresztő asszociációk a falusi lét pillanatai a József Attila-i „az értelemig és tovább” gondolatához kapcsolódva, önmagukon túlmutatva is működnek, ahogy Széles István és Bánó Fülöp problémái is értelmezhetők tágabb, egyetemes szinten. Ezt figyelembe véve nem véletlen József Attila (és Bartók Béla) arcképe a fiatalabb Széles István ágya fölött, ahogy a fiú filmzáró monológja sem, melyben az Alkalmi vers a szocializmus állásáról néhány sora hangzik el tőle:
„S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban –
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.”
Kósa Ferenc elmondása szerint a Tízezer napot nem a politika és a piac elvárásainak megfelelően, ezek szolgálatában kívánták leforgatni, hanem az igazság után kutatva – összhangban Kósa ars poeticájával, őrizve az embert-, az eredményt pedig nem csupán a magyarság szempontjából szerették volna értelmezni, hanem kitekintve, univerzálisan továbbgondolni.
A digitális felújítással az addig is erőteljes vizuális megjelenítés további hangsúlyt kapott, különös tekintettel a téli felvételekre és a precízen megszerkesztett geometrikus alakzatokra, de a hangsáv javulása is fokozza az elhangzott szavak súlyát. A DVD extrái között megtalálható Kósa Ferenc két rövidfilmje is. Az 1962-es, erősen dokumentarista Fény gyári munkásokat ábrázol megerőltető fizikai munkavégzés és szabad perceikben barkóbázás közben. Az 1967-es Öngyilkosság József Attila írása alapján készült adaptáció a gyermekkorról, a magányról és a halálról. Amellett, hogy ezek a rövidfilmek önmagukban is értéket képviselnek, a Tízezer nap tükrében is fontosak, hiszen míg a Fény inkább tematikájában, addig az Öngyilkosság különösen vizualitásában, költői felfogásában kapcsolható a Tízezer naphoz, mely igény szerint angol felirattal is megtekinthető. A kiadás egy beszélgetést is tartalmaz, melynek során a rendező vall Pörös Gézának pályakezdéséről, a Tízezer nap forgatási körülményeiről és a cannes-i sikerről, ezzel kiegészítve a film nyújtotta élményt.
Cikk, fotó: Pap Tamás
Tízezer nap
Magyar, 1965.
Rendező: Kósa Ferenc
Forgatókönyv: Csoóri Sándor, Kósa Ferenc, Gyöngyössy Imre
Operatőr: Sára Sándor
Zene: Szöllősy András
Díszlet: Romvári József
Szereplők: Molnár Tibor, Bürös Gyöngyi, Kozák András, Koltai János, Görbe János, Haumann Péter
Forgalmazza: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
103 perc