Fogyatékkal élő képzőművészek munkáit állítja ki az Aranytíz

A hétköznapok csodái címmel, az integráció jegyében nyílik kiállítás március 9-én fogyatékkal élő képzőművészek munkáiból a budapesti Aranytíz Kultúrházban.

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület A hétköznapok csodái címmel kiírt integrált képzőművészeti pályázatának legjobb alkotásaiból válogat a tárlat, amelyre olyan fogyatékkal élő és egészséges amatőr alkotók képeit várták, akiknek eddig nem volt lehetőségük arra, hogy bemutassák tehetségüket – olvasható az egyesület MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az idei kiírásra 200 pályamű érkezett be, ezekből válogatta ki a zsűri azt a legjobb 48 munkát, amelyek április 6-ig a kultúrház falain láthatók.

Az egyesület tavaly A pillanat varázsa címmel írt ki hasonló pályázatot. Akkor a nagy érdeklődésre való tekintettel a beérkezett munkákból vándorkiállítást is szerveztek, ennek köszönhetően az amatőr művészek az ország több pontján is bemutatkozhattak.

„A pályázatot idén is azzal a céllal szerveztük, hogy közelebb hozzuk a közönséghez a fogyatékkal élő amatőr alkotók művészetét” – emelte ki Tálos Marianna, az egyesület elnöke.

A zsűri elnöke Fark László grafikus volt, a művek kiválasztásában Koós Réka színművész volt a segítségére.

Forrás: MTI