Köves Éva és Sztojánovits Andrea kiállítása a Ludwig Múzeumban

Monochrome Clack címmel mutatja be közösen alkotott intermediális installációit Köves Éva festő és Sztojánovits Andrea videoművész a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) szombattól látható kiállításán, amely az intézmény Ludwig Next elnevezésű sorozatának első tárlata.

A Ludwig Next keretében a Lumú a nagykiállítások közti időszakokat kihasználva tár a közönség elé néhány hétre olyan műveket, amelyek erősítik az intézmény profilját – közölte a pénteki sajtóvezetésen Fabényi Júlia igazgató.

Szipőcs Krisztina kurátor elmondta, hogy a két művész 2009-ben kezdett közös munkákat alkotni: Sztojánovits Andrea Köves Éva képeihez hoz létre animációkat, majd az installációkhoz hangot társítva a különböző műfajok együttesen újfajta médiumként jelennek meg a kiállítótérben.

Sztojánovits Andrea hozzátette: az architectural vagy visual mapping a képzőművészet egy viszonylag új ága, amelyben épületekre, felületekre azok architektúráját kihasználva készítenek vetített animációkat.

A vetített fény és a fehér felületek találkozása adja a két művész négy éve tartó együttműködésének kezdetét jelentő Monochrome Clack 1.0 című installáció alapgondolatát is, amelyhez hozzátartozik a vizualitást kiegészítő zene is. A terem másik oldalán elhelyezett, Monochrome Clack 2.0 című munkához például Kovács Kinga DJ készített hanginstallációt komolyzenei részletek, irodalmi művek és bálnahangok felhasználásával.

A Re:Lake című munkánál a vetítés nem a festmény felületén, hanem alatta, a padlón jelenik meg, a képnek egyfajta mozgalmas reflexiójaként. A Dodeca című installáció alapját egy festett vásznakból összeállított, függesztett dodekaéder képezi, a művészek ebbe az objektbe helyeztek el egy hangszórót.

Köves Éva egyik legfontosabb témája évek óta a kaptárstruktúra. A kiállításon látható, szintén organikus formákra épülő, Kaptár című munkához 2014. január 10-én live act is kapcsolódik, amelynek VJ-je Sztojánovits Andrea, DJ-je Borosi Gábor lesz. Szintén Borosi Gábor készített zenét a Molekula variációk I. címet viselő installációhoz is, ennek animációját az éppen megszólaló hangok is befolyásolják.

A 2014. január 19-ig látogatható tárlat külön teremben mutatja be Köves Éva Közös dolgaink című grafikai sorozatát, amely a művész elmondása szerint az animációk keltette érzésvilágot igyekszik visszaadni a ceruzarajz eszközeivel.

Forrás: MTI