Időpont: 2013. október 15., 18:00
Helyszín: Fuga Építészeti Központba (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)
A szerzővel György Péter és Király Levente beszélget.
„Nem tudom, hogy miért hagytuk elveszni Erdélyt. Attól tartok, nem volt rá szükségünk.”
Vida Gábor: Ahol az ő lelke
Werner Sándor egykori honvédtiszt meggazdagodni indul az Újvilágba az első világháború kitörése előtt. Fiát is magával vinné, de a kivándorló hajóra csak az apa száll fel. Lukácsot a sors meg a kalandvágy Afrikába viszi. 1919-ben találkoznak újra, kifosztva, csalódottan, bujkálva a román hadsereg által megszállt Kolozsváron. Az apa: mert katona volt, a legendás Székely Hadosztály tisztje, és titkos küldetése van. A fiú: mert ellógta a háborút, és még mindig nem tudja, mihez kezdjen magával.
Milyen volt az a világ, ahonnan elindultak, és milyen az, ahova megérkeznek? Mi történt a nőkkel, amíg a férfiak hadakoztak vagy lógtak éppen? És miért nem száll le talapzatáról a legnagyobb magyar király ércszobra, hogy beleszóljon a történelem menetébe, ha már az emberek tehetetlenek, vagy csak elrontani tudnak mindent?
Részlet a regényből
„Én, Werner Sándor, kvietált honvédhadnagy az Úr 1900. esztendejében Kladovka Máriát, azt a nőt, akit legszebbnek tartottam és leginkább szerettem, és aki törvénytelen, de igazi fiút szült nekem, bár valójában nem szeretett, átengedtem báró Engelstett-Wörnitznek (Karl Friedrich), aki nem csak nálamnál jobb kardvívó, egy fejjel magasabb, kék szemű és szőke, hanem előkelőbb és gazdagabb úr is volt. Így hát minden bizonnyal rossz alkut kötve, mintha az ördöggel, mert a szeretett nőt adtam a fiamért, jó alku pedig nincs, elindultam földrajzi tudásom szerint Magyarország legeldugottabb szegletébe, Erdély északkeleti vidékére, hogy fenyvesek, medvék, székelyek meg oláh pásztorok között helyére tegyem lelkem dolgait, becsülettel dolgozzak, és felneveljem egyetlen fiamat, akit a Lukács névvel illettek a szent keresztségben.” Ezzel a mondattal kezdődik Werner Sándor emlékirata, véget is ér, nem akar, nem is tud effélét írni, viszont azon a felhős, őszi éjszakán, amit a marosvásárhelyi Transylvania szállodában töltenek együtt, mielőtt felvinné a fiút a Református Kollégiumba, nem tud elaludni. Rossz éjszaka ez, mert azt fogja mondani másnap az igazgatónak, mint akármelyik székely, hogy nem bánom, igazgató úr, ha leverik is a derekát, de neveljenek embert belőle; vagy csak annyit mond, hogy vigyázzanak a fiamra; esetleg még hozzáteszi, tudom, jó kezekben lesz. Akárhogy is van, itt megbicsaklik a hangja, és megáll azon az álmatlan éjszakán kezében a toll, a bőrbe kötött füzetbe ilyen körmondatok többé nem kerülnek. Otthagyja a fiút másnap délelőtt, egy híres kollégiumban, ahogy őt is hagyták, ahogy mindenkit otthagynak egyszer, valahol. Reggel majd a gyermek egy népes hálóteremben találja magát, az ébresztés meg ébredés zajai fogadják, idegenség és kék függöny az ablakon, csendesen esik az eső kint, varjak kárognak, vagy csak lengedez a hajnali szellő. Lukácsból is ember lesz.
Megjelenés ideje: 2013. 10. 11.
Terjedelem: 312 oldal
Méret: 120 x 188 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 1431 24 7
Vida Gábor
Vida Gábor
1968-ban született Kisjenőn (Románia). A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán végzett magyar–francia szakon. Diplomája megszerzése óta Marosvásárhelyen él, és a Látó folyóirat próza rovatának szerkesztője. Korábbi kötetei: Búcsú a filmtől (1994), Rezervátum (1998).
Egy kötetbe gyűjtött három kisregénye Fakusz három magányossága címmel 2005-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. A 2007 őszén útjára indított Magvető Novellárium-sorozatban – amely kortárs irodalmunk legjelesebb alkotóinak kisprózáit adja közre – látott napvilágot Nem szabad és nem királyi címet viselő novelláskötete.
A Magvető Kiadónál megjelent művei:
Fakusz három magányossága (2005)
Nem szabad és nem királyi (2007)
A kétely meg a hiába (2012)
Díjai:
Artisjus Irodalmi Díj (2008)