Salföld – 06. 21-23.

Június 21-23. között, péntektől vasárnapig, a Káli-medence kapujában, Salföldön, ismét megrendezésre kerül a nyár legkomplexebb zenei fesztiválja, a Salföldi Dalföld, ahol a népzene, a jazz és a komolyzene kerül fókuszba a társművészetek, a képző-, tánc-, fotó- és színházművészet mellett.

Hot Jazz Band

A 2014 óta minden évben megrendezett fesztivál küldetése, hogy a balatoni nyár zajától eltávolodva koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, beszélgetésekkel és további izgalmas programokkal szólítsa meg a tartalmas szórakozásra, elmélyülésre vágyókat, közelebb vigye hozzájuk a Balaton-felvidék emberléptékű hangulatát. A természet közelsége, Salföld és a Káli-medence hangulata emlékezetes pillanatokat szerez az idelátogatóknak.

Duckshell – Fotó: Szabó R. János

Az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény középpontjában nevéhez méltóan mindig a dal műfaja állt, de ezen belül évről évre változtak a tematikák. Az idei mottó: a „Férfi hang”, a zenei programokon túl a kiállításokon és a beszélgetéseken a férfi nem szerepét, jelenlétét, kihívásait fogják elemezni. A fesztivál fellépői közt ott lesz a Hot Jazz Band, a Duckshell, a Heveder, a Szent Efrém Férfikar, a Dresch Vonós Kvartett, a Fanfara Complexa, de sor kerül majd a IV. Balaton-felvidéki Néptáncosok Találkozójára is.

Bővebb információ a dalfold.hu oldalon olvasható.

Forrás: Dalföld