Kampány indul a független színházak és társulatok támogatására

Az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért karöltve a Katona József Színházzal, az Örkény Színházzal és a Radnóti Színházzal támogatási kampányt indít és közösségi gyűjtést szervez a független színházak és társulatok finanszírozásának megsegítésére június 12-étől július 31-ig. A kezdeményezéshez elismert színészek, rendezők, írók és dramaturgok is csatlakoznak.

Fotókredit: Gordon Eszter, Dömölky Dániel, Rádóczy Bálint

A független színházak és társulatok a ’60-as évektől kezdve motorjai és részbeni megújítói a magyar színházi életnek. Időről-időre új látásmódot hoznak, kísérleteznek, és aktív szerepet vállalnak az új színházi generáció és alkotók bemutatásában, kinevelésében. Közös érdeke és felelőssége tehát úgy a színházi szcénának, mint a kultúrát szerető és fogyasztó közönségnek, hogy segítsen és támogassa őket, különösen akkor, amikor drasztikusan lecsökkent a központi forrásokból számukra juttatott finanszírozás. Félő, hogy 2024 őszétől számos meghatározó társulat előadására már nem lehet jegyet váltani, a darabjaikat már nem lehet megnézni, mert a társulatok működése komoly veszélybe kerül.

Az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért kötelességének érzi, hogy támogassa azokat a meghatározó független színházakat és társulatokat, ideértve a színházi neveléssel foglalkozó társulatokat is, akiknek most a fennmaradása a tét. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Katona József Színház, az Örkény Színház és a Radnóti Színház, azt a célt tűzve ki, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek pótolni a független műhelyek és alkotók hiányzó forrásait.

A jelen kezdeményezés mellé állt számos színész, rendező, író, dramaturg, riporter és alkotó, akik szintén kiemelten fontosnak tartják ezt a kezdeményezést, és maguk is aktívan tesznek ezen jó ügy érdekében (ABC sorrendben és példaképpen): Alföldi Róbert, Geszti Péter, Háy János, Kováts Adél, Mácsai Pál, Máté Gábor, Nyáry Krisztián, Radnóti Zsuzsa, Schmied Zoltán, Székely Csaba, Szily Nóra, Veiszer Alinda és Závada Péter.

Így állnak neves színházi alkotók a kampány mellé: https://youtu.be/7zAK5io9u04 Az összes videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/playlist?list=PL8BeUXy1hI43-WEQwG55u2yPOmi5XLLos

A közösen megfogalmazott cél az, hogy legalább a soron következő (azaz a 2024/2025-ös színházi) évad tekintetében biztosítható legyen a meghatározó független műhelyek megfelelő működése.

A célok elérése érdekében az Örkény Színház, a Katona József Színház és a Radnóti Színház az eSzínház (www.eszinhaz.hu) un. „Nyáresti vetítések” keretében műsorra tűzött Azt meséld el, Pista! (megtekinthető június 21-28. között), Rükverc (megtekinthető június 28. és július 5. között) és Kezdhetek folytatódni (megtekinthető július 5-12. között) című előadásaiból befolyó teljes bevételt a független színházaknak és társulatoknak ajánlják fel, tehát ezen előadásokra megváltott jegyekkel bárki hozzájárulhat az adománygyűjtő kampányhoz.

Az interneten és a közösségi médiában pedig támogatói kampány és gyűjtés indul, bízva abban, hogy a kultúra-és színházszerető közönség is a független színházak és színházi neveléssel foglalkozó együttesek mellé áll. Az adományokat „Függetlenek” közleményrovattal a szervezők ide várják: Alapítvány a Magyar Színházakért – 11705060-21189436

Az eSzínház Facebook oldalán folyamatosan nyomon követhető a kampány alakulása, az eszinhaz.hu oldalon pedig megvásárolhatók a jegyek azokra az online előadásokra, amelyekből befolyó bevételeket a függetlenek támogatására fordítják.

,