Napszínház lesz a Zenthe Ferenc Színház

Ötven kilowattos naperőművet telepít ingyenesen a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferenciaközpontra a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség. A megtermelt energiával az intézményben működő Zenthe Ferenc Színházat támogatják majd, a társulat cserébe a Napszínházzal bővítette a nevét. A Magyar Napelem…

A Dal: négyen már a döntőben

A zsűri Kállay-Saunders Andrást és Rácz Gergőt, a közönség Cserpes Laurát és Keresztes Ildikót juttatta a döntőbe, a 2. középdöntő ma lesz. A zsűri döntése alapján Kállay-Saunders András és Rácz Gergő, míg a közönség szavazataival Cserpes Laura és Keresztes Ildikó…

Jack Nicholson és Dustin Hoffman is Oscart ad át

Meryl Streep, Nicole Kidman, Jean Dujardin, Halle Berry, Robert Downey Jr. mellé álltak be.  A fellépő hírességek, így Adele és A nyomorultak című musical színészei – Anne Hathaway és Hugh Jackman – már próbálnak a vasárnapi Oscar-ceremóniára, amelynek szervezői bejelentették:…

Az év fája – Akár 400 évig is élhet az egri platán

Akár 400 évig is elélhet az egri termálfürdő platánfája, amelyet az év fájává választottak tavaly Magyarországon, így az év európai fája versenyben idén ez képviseli hazánkat. Ferenczy Tamás, Eger főkertésze az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a levéltári adatok szerint a…

César-díj – Tarolt a Szerelem

Tarolt a Szerelem a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján: az osztrák Michael Haneke francia nyelvű filmjét mind az öt fő kategóriában – köztük a legjobb francia filmjében – díjazta péntek este a francia filmakadémia. Az egy idős házaspár utolsó hónapjait…

Ezrek ünnepelték Kolozsvár főterén Mátyás király születési évfordulóját

Mintegy ötezren gyűltek össze péntek este Kolozsvár főterén az Amaryllis társaság hívására, hogy lampionokat eresszenek az égbe Mátyás király születésének 570. évfordulója alkalmából. A szervezők várakozását messze túlmúlta a 21. alkalommal megszervezett Mátyás-napok nyitórendezvényének népszerűsége. A közösségi oldalakon meghirdetett felhívásra…

Megjelent Johanna Adorján új könyve

Megjelent a magyar származású német újságíró, Johanna Adorján második könyve – Az 500 legjobb barátom – Németországban. A könyv nem regény, hanem történetek gyűjteménye, bemutatja a divatos “új” Berlint. Azokat a figurákat, akik esténként a drága és trendi vendéglőket, szórakozóhelyeket…

Kortárs absztrakt festmények a B55 Galériában

Négy fiatal festőművész, Baráth Áron, Bánki Ákos, Szentgróti Dávid és Szinyova Gergő huszonnégy absztrakt alkotása látható szombattól a budapesti B55 Galériában. A B Oldal című kiállítás anyagának legnagyobb része olajmunka, de papír alapú alkotások is láthatók lesznek Szinyova Gergőtől és…