Kategória: Képző

Kós Károly-emlékév a Székely Nemzeti Múzeumban

Emlékév keretében idézi fel Kós Károlyt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az erdélyi építész, író, politikus születésének 130. évfordulója alkalmából. A Székely Nemzeti Múzeum pénteki közleménye szerint a Kós Károly emlékév keretében a múzeum sepsiszentgyörgyi részlege már bemutatta, Baróton pedig…

40 éve a vízről a vízért – Évforduló

Látogatói élmények, emlékek gyűjtésével és internetes játékkal ünnepli 40. születésnapját idén az esztergomi Duna Múzeum, hivatalos nevén a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. Az  évad eseményei a jeles évforduló köré szerveződnek majd. Az 1973-as alapítástól eltelt négy évtized történetét az…

Már több mint 170 ezren látták a Szépművészeti Cézanne-kiállítását – Meghosszabbított nyitva tartással várja a múzeum a látogatókat

Már több mint 170 ezren látták a Szépművészeti Múzeum most vasárnap záró Cézanne-kiállítását. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás utolsó hétvégéjén a múzeum különleges nyitva tartással várja a látogatókat: február 15-én, pénteken este tíz óráig, február 16-án, szombaton és…

A világ legnagyobb viking hajóroncsát állítják ki Dániában

A valaha felfedezett legnagyobb viking hajóroncsot állítják ki idén nyáron a koppenhágai Nemzeti Múzeumban. A hajó több mint 25 százalékát sikerült megőrizni és a kiállításon egy speciálisan kialakított acélváz révén láthatják a látogatók teljes méretében a viking óriást. A Viking…

Az Iparművészeti Múzeum szecessziós kincsei Rómában

Tiffany, Gallé és a szecesszió mesterei címen mutat be válogatást gyűjteményéből a budapesti Iparművészeti Múzeum (IMM) február 19-től a római Capitoliumi Múzeumban. Az IMM kiemelkedő jelentőségű szecessziós kollekciójából visz el Róma egyik legfontosabb múzeumába egy csaknem száz műtárgyból álló, igen…

Creative Transgressions: határokon átlépve

Creative Transgressions: határokon átlépve Magyar kortárs kiállítás sikere Európa kulturális fővárosában Löffler Béla Múzeum, Kassa, Szlovákia 2013. február 1. – március 3. Nagy sikerrel nyílt meg Kassán Creative Transgressions címmel az a kortárs magyar képzőművészek alkotásait felvonultató kiállítás, amelynek teltházas…

Kupcsik Zsuzsi és Wilhelm Mónika grafikái a FISÉ-ben

Kupcsik Zsuzsi és Wilhelm Mónika grafikusművész 25 alkotása látható Világok címmel csütörtöktől a Fiatal Iparművészek Stúdiója Galériában. Wilhelm Mónika Világok című alkotása után kapta a tárlat a címet, ezen a munkán földrészek szakadnak szét és távolodnak el egymástól – mondta…

Joan Miró grafikáiból nyílt tárlat Szegeden

A május 5-ig látható kiállításon mintegy száz grafika tekinthető meg. Joan Miró alkotásai által ihletett fényfestményekbe öltöztették pénteken este a szegedi Reök-palotát, ahol a katalán művész grafikáját bemutató tárlat nyílt. Gyenge Zoltán filozófus professzor a május 5-ig látható kiállítás megnyitóján…

Tízezredik látogató a Műcsarnok Bukta Imre-kiállításán

Kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítására a rendszerváltozás óta soha nem váltottak még annyian belépőjegyet, mint Bukta Imre Másik Magyarország című, a Műcsarnokban látható tárlatára, amelynek péntek délután köszöntötték tízezredik látogatóját. A Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállításáról érkezett budapesti nyugdíjas közgazdászt és feleségét…

Tamásiban mutatkozik be Miszla Art szimpózium

A Tamási Galériában ad ízelítőt 2012-es anyagából a Miszla Art nemzetközi képzőművészeti szimpozion, a pénteken nyíló tárlaton tizenegy hazai és határon túli művész tárja alkotásait a közönség elé. A február 24-ig látható kiállításon mások mellett két-két művel bemutatkozik a Munkácsy-díjas…

Főhajtások – Kubinyi Anna textilművész kiállítása

Főhajtások címmel nyílik kiállítás Kubinyi Anna Prima Primissima-díjas textilművész 30 nagyméretű alkotásából csütörtökön a Balassi Intézetben. Kubinyi Anna elmondta az MTI-nek, hogy az utóbbi évtizedben egy erdélyi tanulmányútnak köszönhetően az ősi erdélyi motívumok felé fordult, azóta keres, kutat újabb fontos…

40 éve a vízről a vízért – Évforduló

Látogatói élmények, emlékek gyűjtésével és internetes játékkal ünnepli 40. születésnapját idén az esztergomi Duna Múzeum, hivatalos nevén a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. Az  évad eseményei a jeles évforduló köré szerveződnek majd. Az 1973-as alapítástól eltelt négy évtized történetét az…

A Balaton Art Alkotóközösség kiállítása Zalaegerszegen

A Balaton Art Alkotóközösség munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön Zalaegerszegen, a Móricz Galériában. A tárlaton huszonegy alkotó – szobrász, festők, grafikusok, szövők, gobelinkészítők – több mint félszáz munkáját mutatják be. A kiállított festményeket, grafikákat változatos technikával, stílusban készítették el az alkotóközösség…

Csodálatos Magyarország – kiállítás Moszkvában

Szvetlana Maleta akvarelljeiből Csodálatos Magyarország címmel nyílik kiállítás vasárnap a Moszkvai Magyar Kulturális Központban. A tárlattal az a cél, hogy az orosz turistáknak másképp, új módon mutassák be a “vén Európát” – írta az eseményt beharangozva a Ria Novosztyi orosz…

Kovalovszky Dániel erdőportréi először kiállításon

Először mutatják be Kovalovszky Dániel fotóművész nagyméretű erdőportréit Zöld csend címmel péntektől a Mai Manó Házban. A tárlat azért kapta a Zöld csend címet, mert ugyan különböző helyszíneken, de erdőben készült mindegyik fotográfia, amely 1 méterszer 1,2 méteres méretben, különböző…