Kategória: Képző

Tízezredik látogató a Műcsarnok Bukta Imre-kiállításán

Kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítására a rendszerváltozás óta soha nem váltottak még annyian belépőjegyet, mint Bukta Imre Másik Magyarország című, a Műcsarnokban látható tárlatára, amelynek péntek délután köszöntötték tízezredik látogatóját. A Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállításáról érkezett budapesti nyugdíjas közgazdászt és feleségét…

Tamásiban mutatkozik be Miszla Art szimpózium

A Tamási Galériában ad ízelítőt 2012-es anyagából a Miszla Art nemzetközi képzőművészeti szimpozion, a pénteken nyíló tárlaton tizenegy hazai és határon túli művész tárja alkotásait a közönség elé. A február 24-ig látható kiállításon mások mellett két-két művel bemutatkozik a Munkácsy-díjas…

Főhajtások – Kubinyi Anna textilművész kiállítása

Főhajtások címmel nyílik kiállítás Kubinyi Anna Prima Primissima-díjas textilművész 30 nagyméretű alkotásából csütörtökön a Balassi Intézetben. Kubinyi Anna elmondta az MTI-nek, hogy az utóbbi évtizedben egy erdélyi tanulmányútnak köszönhetően az ősi erdélyi motívumok felé fordult, azóta keres, kutat újabb fontos…

40 éve a vízről a vízért – Évforduló

Látogatói élmények, emlékek gyűjtésével és internetes játékkal ünnepli 40. születésnapját idén az esztergomi Duna Múzeum, hivatalos nevén a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. Az  évad eseményei a jeles évforduló köré szerveződnek majd. Az 1973-as alapítástól eltelt négy évtized történetét az…

A Balaton Art Alkotóközösség kiállítása Zalaegerszegen

A Balaton Art Alkotóközösség munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön Zalaegerszegen, a Móricz Galériában. A tárlaton huszonegy alkotó – szobrász, festők, grafikusok, szövők, gobelinkészítők – több mint félszáz munkáját mutatják be. A kiállított festményeket, grafikákat változatos technikával, stílusban készítették el az alkotóközösség…

Csodálatos Magyarország – kiállítás Moszkvában

Szvetlana Maleta akvarelljeiből Csodálatos Magyarország címmel nyílik kiállítás vasárnap a Moszkvai Magyar Kulturális Központban. A tárlattal az a cél, hogy az orosz turistáknak másképp, új módon mutassák be a “vén Európát” – írta az eseményt beharangozva a Ria Novosztyi orosz…

Kovalovszky Dániel erdőportréi először kiállításon

Először mutatják be Kovalovszky Dániel fotóművész nagyméretű erdőportréit Zöld csend címmel péntektől a Mai Manó Házban. A tárlat azért kapta a Zöld csend címet, mert ugyan különböző helyszíneken, de erdőben készült mindegyik fotográfia, amely 1 méterszer 1,2 méteres méretben, különböző…

Átadják az idei Herczeg Klára-díjakat

Baksa-Soós János előadóművész, képzőművész és Csákány István képzőművész veheti át idén a Herczeg Klára-díjat. A Munkácsy-díjas szobrászművészről elnevezett elismerést a díjazottak munkáit bemutató kiállítás megnyitóján, kedden adják át a Laborban Budapesten. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója (FKSE) Alapítvány a szenior kategóriában…

Tucatnyi Munkácsy-festmény látható a szegedi Móra múzeumban

Jelenleg szalonképek és tájképek mellett az Ásító inas, valamint a Pásztorlány az erdőben című kép is látható a díszteremben. Munkácsy Mihály több mint egytucatnyi festménye látható keddtől a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében. Az alkotások közül tíz Pákh Imre gyűjteményéből…

Sajtófotó-kiállítás Zalaegerszegen

Zala megyében élő fotóriporterek alkotásaiból nyílik kiállítás pénteken Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban. A tárlat az elmúlt év sajtófotóiból ad válogatást. A csaknem száz fotót Katona Tibor és Pezzetta Umberto, a Zalai Hírlap fotósai, Ohr Tibor, a napilap volt fotósa,…

drMáriás és a Tudósok: kiállítás és koncert az A38 hajón

A két évvel ezelőtt történtekhez hasonlóan drMáriás dupla eseményen mutatja be a fővárosi A38 hajón szerteágazó művészeti tevékenysége friss alkotásait. Festményeiből kedden nyílik tárlat a kiállítótérben, zenekara, a Tudósok szerdán lép fel a koncertteremben. A képzőművészként, punkzenészként és íróként is…

A Mai Manó Házban a Prix Pictet fotói

Először láthatók Magyarországon a világ legnagyobb fenntarthatósági fotográfiai díja, a Prix Pictet pályázatának képei; a 2012-es kiírás döntős fotográfusainak felvételeiből összeállított válogatással péntektől a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban találkozhat a budapesti közönség. A svájci Pictet Bank által…

Rodin-kiállítással nyílt meg a párizsi Charles-de-Gaulle repülőtér múzeuma

Auguste Rodin (1840-1917) műveiből összeállított kiállítással nyílt meg a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtér új kiállítótere, ahol ezentúl a várakozó utasok a nagy párizsi múzeumok gyűjteményeiből láthatnak időszakos tárlatokat. Az Európa második legnagyobb légi kikötőjének 2E terminálján 500 millió euróból kialakított, 250…

Barcsay-kiállítás a Nemzeti Előcsarnokában

2012-ben 175 éves a Nemzeti Színház. Az ünnep záróakkordjaként 2013. január 12-én este fél hétkor a Nemzeti Színház Előcsarnokában nyílt kiállítás. Barcsay Jenő több műve között azt az eddig még soha nem kiállított pasztellképét is láthatja a közönség, mely alapján…

Fotókiállítással nyit a 40 éves Duna Múzeum

Galyasi Géza Attila és Radócz Balázs Stereo-chrom című közös kiállításával nyílik újra február elsején a Duna Múzeum Európai Közép Galériája. „Két alkotó ugyanazon a hangon, de különböző oldalról megszólalva – és a képeik sem igazán monokrómok.” Az idén 40. születésnapját…

Cézanne és a múlt – Nemzetközi konferencia a Szépművészetiben

Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő – Nemzetközi tudományos konferencia a Szépművészeti Múzeumban Időpont: 2013. január 28. Helyszín: Szépművészeti Múzeum, Barokk csarnok A Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című időszaki kiállítás alkalmából szervezett konferencia olyan témákra, kérdésekre…

Arcképek arctalanul: kiállítás a Kogart Galériában

Jagicza Patrícia festőművész első egyéni kiállításán Arctalanul címmel különböző technikákkal készített önarcképeit és olajfestményeit mutatják be csütörtöktől. Szabó Noémi művészettörténész, a galéria vezetője az MTI-nek elmondta, hogy Jagicza Patrícia tárlata elmúlt egyéves alkotói tevékenységéről ad számot. A speciális technikákkal kísérletező…