Kategória: Képző

Cézanne és a múlt – Nemzetközi konferencia a Szépművészetiben

Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő – Nemzetközi tudományos konferencia a Szépművészeti Múzeumban Időpont: 2013. január 28. Helyszín: Szépművészeti Múzeum, Barokk csarnok A Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő című időszaki kiállítás alkalmából szervezett konferencia olyan témákra, kérdésekre…

Arcképek arctalanul: kiállítás a Kogart Galériában

Jagicza Patrícia festőművész első egyéni kiállításán Arctalanul címmel különböző technikákkal készített önarcképeit és olajfestményeit mutatják be csütörtöktől. Szabó Noémi művészettörténész, a galéria vezetője az MTI-nek elmondta, hogy Jagicza Patrícia tárlata elmúlt egyéves alkotói tevékenységéről ad számot. A speciális technikákkal kísérletező…

Gulyás Gábor: Inkább építkezni kellene

A leköszönt igazgató szerint az intézmény látogatottsága nagyot nőtt, és kiemelkedően sok programot szerveztek. Jelentősen nőtt a Műcsarnok látogatottsága és programjainak száma, a kiállításai fontos diskurzusokat indítottak el az utóbbi két évben, ami azt jelzi, hogy az intézmény jó irányba…

Magyar régészeti feltárások fotókon Varsóban

Tizenöt hatalmas tablón Mindennap új kaland – ásatások képekben címmel mutatja be a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága a varsói Állami Régészeti Múzeummal együttműködve 10-15 év archeológiai kutatásaink 15 helyszínét és tárgyait vasárnaptól. Keresztes Gábor, a Varsói Magyar Intézet igazgatóhelyettese elmondta…

Világkörüli útra indul a Lascaux III. kiállítás

Az “őstörténet Sixtus-kápolnájának” tartott, 17 ezer éves barlang falfestményeire Bordeux-ban 102 ezer látogató volt kíváncsi, a sikerkiállítás most 2015 végéig tartó turnéra indul. Nagy sikerrel zárult a napokban Bordeaux-ban a Lascaux III. kiállítás, amely a dél-franciaországi Dordogne megyében található híres…

Rodin-kiállítás nyílik Balatonfüreden

A kiállítás 2013. március 15. és június 16. között lesz látható a Vaszary-villában. Rodin-kiállítással nyitja meg a téli karbantartási munkálatok után kapuit március közepén a balatonfüredi Vaszary-villa. Dallos Krisztina, az intézményt működtető FüredKult igazgatója elmondta, hogy a tárlatra Balatonfüredre érkezik…

Először láthatók Andy Warhol fiatalkori rajzai

Az 1950-es években és az 1960-as évek elején készült alkotások február 21-ig tekinthetők meg a Koppenhága közeli Louisiana Kortárs Művészeti Múzeumban tekinthetők meg. Először láthatja a nagyközönség Andy Warhol fiatalkori rajzait, amelyeket 2011-es felfedezésük után most a dán főváros közelében…

Picasso-tárlat Zágrábban

A spanyol festőművész 56 festménye és több szobra látható február 14-től a Klovicevi dvori Galériában. A kiállítást a párizsi Picasso Nemzeti Múzeum törzsanyagából állították össze és a 20. század egyik legnagyobb művésze életművének keresztmetszetét adja. Az anyag június végéig lesz…

Fekete László agyag- és porcelánszobrai kiállításon

Fekete László iparművész mintegy negyven agyag- és porcelánszobraiból péntektől látható kiállítás a Budapest Történeti Múzeum Budapest Galériájában. Az Agyagszobrok című tárlaton a művész 1978 és 2012 között készült alkotásai közül főként agyagszobrokat tár a közönség elé, de néhány porcelánmunkáját is…

Magyar egyetemista fotósok tárlata Szófiában

Szerdától látható a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Fotográfia Tanszéke négy mesterképzős hallgatójának fényképkiállítása a Szófiai Magyar Intézetben. Doncsev Toso, az intézet igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy 30-40 képet láthatnak az érdeklődők február 15-ig. A tárlat előtörténete az volt, hogy Plovdivban…

Barcsay-kiállítás a Nemzeti Színház előcsarnokában

Barcsay Jenő képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzeti Színház előcsarnokában január 12-én az intézmény fennállásának 175. évfordulóját ünneplő programsorozat zárásaként. A február 16-ig látogatható tárlaton a kétszeres Kossuth-díjas festőművész, grafikus, művésztanár (1900-1988) több műve között azt az eddig még soha…

Százezer látogatónál tart a Szépművészeti Cézanne-kiállítása

A Cézanne-kiállítás százezredik látogatóját köszöntötték szombat délelőtt Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. A szerencsés vendég, Tóth Tibor – aki családjával Szombathelyről érkezett a tárlatra – tagja lett a múzeum baráti körének, így többek között egy évig ingyen látogathatja a Szépművészeti és…

Hagyományos horvát gyermekjátékokból nyílt kiállítás Zágrábban

A szellemi kulturális örökség UNESCO-listáján is szereplő hagyományos horvát gyermekjáték-készítésnek szentelt kiállítást a zágrábi Etnográfiai Múzeum. A tárlatot, amelyen más európai országok tradicionális játékai is bemutatkoznak, május végéig láthatja a közönség. A horvát Zagorje, vagyis “a Hegyentúl” falvaiban – például…

Rekordot döntött a párizsi Orsay Múzeum

Rekordszámú látogatót vonzott 2012-ben az Orsay Múzeum Párizsban. Tavaly összesen 3,6 millióan keresték fel az intézményt, amely ezzel az elmúlt 25 év legmagasabb látogatószámát könyvelhette el. A múzeum vezetősége szerint 2011-hez viszonyítva mintegy 15 százalékkal emelkedett a látogatók száma. Mint…

Vigyázat Műcsarnok 2.0

Konferenciát tartottak a nemzeti kortárs kiállítóhely múltjáról, jelenéről és a várható tulajdonosváltás következményeiről. A Műcsarnok épületének tulajdonjogát egy – eddig ki nem hirdetett – novemberi kormányhatározat alapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kapja meg, az azt működtető Műcsarnok Nonprofit Kft.…

Gulyás Gábor: kiemelkedően sikeres évet zár a Műcsarnok

A tervezett kiállítási programok többsége megvalósult, fontos fejlesztések zajlottak az épületben, és a látogatószám várhatóan 50 százalékkal haladja meg a tavalyit – mondta a leköszönő igazgató.  A Műcsarnok kiemelkedően sikeres évet zár, amely fontos kiállításokat és az eddiginél jóval nagyobb…

A magyar kultúra ünnepe a nemzeti könyvtárban

A többi között kiállítás Cseh Tamásról, előadások és a KönyvTÁRlat ünnepi estje várja az érdeklődőket. 2013. január 21. és 23. között várják a látogatókat a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényeken az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) Budapesten. Január 22-én, A magyar kultúra…