Február közepén indul a Bethlen Téri Színház családi és gyerekprogram-sorozata

Kedves Kicsik és Nagyok! Örömmel jelentjük, hogy hamarosan kezdetét veszi a Bethlen Téri Színház idei családi eseménysorozata, melynek során a mesés gyerekelőadásokat követően finom kakaóval és kreatív kézműves-foglalkozásokkal várják a színházi élményekre vágyó családokat.

Ziránó Színház: Kelekótya haramiák

Február 18-án, vasárnap délelőtt a Ziránó Színház Kelekótya haramiák című humoros és szívmelengető kesztyűbáb-előadása érkezik A Bethlenbe. A mese középpontjában Gerzson és Ödön, a két fortélyosabbnál fortélyosabb terveket kovácsoló, rettentő rabló áll, akik különös mesébe keveredvén nemcsak hőssé válni kénytelenek, hanem még az is kiderülhet róluk, hogy nem is olyan rettenetesek!

Barboncás Társulat: Fekete kisasszony

Gyönyörűen faragott bábok kerülnek a reflektorfénybe március 10-én délelőtt a Barboncás Társulat Fekete kisasszony című tréfás, vásári, interaktív darabjában. Az önfeledt kikapcsolódást nyújtó előadás főszereplője a Fekete kisasszony. Ha valaki nem ismerné őt, az azért lehet, mert sötétben és szomorúságban él szegény, a világtól elzárva, és magányát csak egy kígyóval és egy kakassal oszthatja meg.  De ahogy az a mesékben már lenni szokott, itt is jön valaki, aki elég bátor és kitartó, hogy a megpróbáltatásokat elviselve, megszabadítsa a segítségre szorulót az átok alól.

A Budapesti Színházak Éjszakája programsorozatának délutánján, március 23-án a Kámfor Zenés Bábszínház A Sárkány és az Ördög című marionett előadásával lép a Bethlen színpadára. Varázslatos díszletek között izgulhatnak a nézők a királylányért és szerelméért, csodálhatják a Sárkány hátán repülő Ördögöt, és megismerhetik a bábok különleges világát.

Marica Produkció: Égből pottyant lány

A Marica Produkció várja a Bethlenben a családokat április 14-én, vasárnap délelőtt az Égből pottyant lány című különleges, élőzenés, bábos és lenyűgözően szép homokanimációs gyerekelőadásával. A semmiből létrehozni egy világot: kihívás és öröm. Tárnok Marica bábművész a rendhagyó előadásban mindkettőt megtapasztalja és meg is mutatja. A gyerekek ugyanis beleszólhatnak a történetbe, módosíthatják az indián teremtésmítosszal induló mese irányát. „A jó mese mindig játék is. Teremtőként felépítek egy hegyet a színpadon, de amikor elégedetten hátradőlnék, a gyerekek figyelmeztetnek, hogy még mi hiányzik. Hol vannak az állatok? Na és az ember? Kinevetnek és tanácsot adnak: közösen alkotunk.” – fogalmazott Tárnok Marica az előadásról.

Április 21-én Barna Zsombor Batu-tá kalandjai című vásári bábjátékával érkezik a VII. kerületi színházba. Kérdezheti bárki – jogosan -, ki ez a Batu-tá, miféle fickó, honnan jött, s mit akar itt? Batu-tá nem más, mint a mi Vitéz Lászlónk afrikai unokatestvére. S micsoda fickó! Sok mindenben hasonlítanak egymásra, például mind a kettőjüknek piros a sipkája, egyik sem ijed meg saját árnyékától, és ha kell, mind a kettő előkapja a maga palacsintasütőjét-majomkenyérfa husángját és … ám most nem árulunk el többet. Hiszen a Bethlenben meg lehet majd ismerkedni Batu-tával!

A Bethlen Téri Színház tavasz folyamán érkező további családi és gyerekprogramjairól, valamint az előadások részleteiről a színház honlapján, a www.bethlenszinhaz.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás: Bethlen Téri Színház

,