NÉGY BEMUTATÓ és húszéves jubileum – kihirdette 2023/2024-es évadát az Örkény Színház     

Az Örkény István Színház a 2023/2024-es évadban négy bemutatót visz színre – két nagyszínpadi és két stúdióelőadást. 2024 nyarán pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatnak be előadást, amely később az Örkény repertoárjára kerül. A jubileumi évadban több rendhagyó programmal készül a közönség számára.

© Gál Bereniké / Örkény Színház

Mácsai Pál igazgató a következő évad kihívásairól elmondta: „Számunkra elsődleges a szakmai és világnézeti szuverenitás. Csak így teljesíthetjük a színház feladatait és a közönség tisztességes szolgálatát.”

„Megnövekedett a színházjáró kedv Budapesten”– folytatta. „Ez természetesen jó, az okok azonban megmutatják jelenünk ellentmondásos állapotát. Nyomott kedélyű korszakokban mindig élénk a színház iránti érdeklődés, és érdekes módon az infláció is inkább a pénzek gyors elköltését segíti. Nehéz adottság, hogy a színház jelenlegi gazdasági helyzete kevesebb bemutatót tesz lehetővé, és elkerülhetetlen a jelentősebb jegyáremelés is a fővárosi színházakban.”  

Mácsai külön kiemelte a VII. kerület támogatását és az Egis Gyógyszergyár Zrt.-vel fennálló együttműködést.

„A fő kérdés most is az, hogy mit mutatunk be, hogyan beszélünk a jelenről, akár régi a szöveg, akár új. Két nagy klasszikus új optikával, és két ősbemutató, köztük egy kortárs szöveg – ez a jövő évad alaprajz.”


© Gál Bereniké / Örkény Színház

NAGYSZÍNPADI PREMIEREK

A 2023/2024-es évad első bemutatóját Bodó Viktor állítja színpadra Lidércek, Shakespeare, Delírium címmel, Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusát Závada Péterrel gondolták újra.  A második nagyszínpadi bemutatóra márciusban kerül sor, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét Gáspár Ildikó rendezi Polgár Csaba főszereplésével.

ŐSBEMUTATÓK AZ ÖRKÉNY STÚDIÓBAN         

Az előző évadban meghirdetett Emma című produkció a tavaszi zártkörű premier után ősszel lesz látható a nagyközönség számára. A következő stúdióelőadás koprodukció a Dollár Papa Gyermekei független alkotócsoporttal Ördög Tamás rendezésében. Az októberben bemutatásra kerülő darab egy ismert regény színpadi adaptációja, amelynek jogkérése még folyamatban van. A mű filmváltozata világsiker lett. Márciusban Kincses Réka rendezi a Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza címűdarabot, amelyet ő maga írt, saját maga jegyez.

Az Örkény Stúdió bemutatóiról Polgár Csaba művészeti vezető így nyilatkozott: „A Stúdió a méretéből adódóan a világgal, mint a társadalom legkisebb egységét képező családdal foglalkozik, olyan, mintha a nappalink lenne. A következő évadban tágítunk egy kicsit a horizonton, jövőre ez a nappali New Yorkban és Berlinben lesz majd, aminek köszönhetően egy másfajta világra látunk rá. A másik érdekesség, hogy az előző évad családtörténeteinél, mint a Solness, Szaturnusz Gyűrűje és a Hat medúza egy tepsiben, mindig férfi került a középpontba, az ő szemszögén keresztül láttuk a dolgokat. Most sorsszerűen úgy alakult, hogy mindhárom új bemutatónk egy női nézőpontot mutat fel.”

JUBILEUMI ÉVAD

2024. szeptember 21-én húszéves fennállását ünnepli a színház. Ennek alkalmából 2024. januárjától több rendhagyó eseményre számíthatnak a nézők, többek közt nagy vendégségre várják majd őket a Madách téren, illetve izgalmas összefoglaló videóanyag is készül az elmúlt két évtizedről.

ÚJ TÁRSULATI TAGOK


A 2023/2024-as évadtól az Örkény István Színház társulatához szerződik Terhes Sándor, aki vendégművészként már többször szerepelt a színház korábbi előadásaiban, mint a Zűrzavar 2045, a Merlin, avagy Isten, Haza, Család és a Bohémélet. Jelenleg A Várományos-ban Mariani képviselőt alakítja. Új tagként csatlakozik Hajduk Károly, aki pályafutása során megfordult több kőszínházban és független alkotóműhelyben egyaránt. Gálffi László egy évre alkotói szabadságra megy, erre az időre szerepeit mások veszik át, de továbbra is a társulat tagja marad.

BÉRLETEK ÉS PÁRTOLÓI TAGSÁG

Az új évadban a következő bérletkonstrukciók érhetők el:

Főbérlet – érvényes 3 szabadon választható nagyszínpadi produkcióra

  1. kategória

Teljes ár: 26.000 Ft

Diák, nyugdíjas: 23.000 Ft

  1. kategória

Teljes ár: 22.000 Ft

Diák, nyugdíjas: 20.000 Ft

Albérlet – érvényes 3 szabadon választható stúdióelőadásra

Teljes ár: 23.000 Ft

Diák, nyugdíjas: 20.000 Ft

Társbérlet – érvényes 1-1 szabadon választható nagyszínpadi és stúdióelőadásra

Ár: 17.000 Ft

Június 30-ig Early Bird akció keretében a Főbérlet 23.000 Ft-ért, illetve 20.000 Ft-ért, az Albérlet 20.000 Ft-ért vásárolható meg.

A pártolói tagság ára nem változik, és újabb ajánlatokkal bővül. Újdonság, hogy a következő évadtól cégek is csatlakozhatnak a pártolási rendszerhez, a támogatásról bővebb információ a színház weboldalán olvasható: https://orkenyszinhaz.hu/hu/hirek/partoloi-szabalyzat