Merülés az Imába – Invitáló a Recirquel visszatérő előadására

Szerző: Böjtös Kinga
© Fontányi Flóra

A latin eredetű immerzió szó jelentése: „belemerülés”. Pontosan ez, a közönséget folyamként körülölelő élmény jellemzi az immerzív színházat, melyet a jövő előadásmódjának tartanak. A néző egyszerre él meg kollektív élményt és privát szellemi-lelki utazást egy megtervezett, végletekig kidolgozott 360 fokos díszletvilágban, melyben a vizuális és auditív hatások egyedülálló érzéki és tudati átélést eredményeznek.

Ezt, az Egyesült Államokban és Angliában már komoly trendet képviselő művészi irányzatot szándékozik megmutatni a hazai közönségnek Vági Bence, a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző Recirquel művészeti vezetője és rendezője, aki az öt éve teltházzal játszott Kristály című darabja mellett az IMA című produkcióval járatja csúcsra az immerzív élményt. Megszokhattuk már, hogy a világsikereket halmozó Recirquel valamennyi előadása újszerű, formabontó, katartikus hatást nyújt, de az IMA egyenesen a jövő színházművészetébe invitál, amelyben a közönség maguk is az előadás részeivé válnak, szó szerint megmerítkezve benne. Nézőként elmondhatjuk, hogy az előadás az innovatív jellege mellett olyan, mint életünk meghatározó könyvei, melyek tartalma az olvasás után hosszan velünk marad, emlékeket generál, beszélgetésre indít, majd újbóli átélésre hív…

Ezért nem csak az új látogatóknak, de a régi rajongóknak is jó hír, hogy a tavalyi Bartók Tavasz alkalmával debütáló előadásai után – melyet három hónap alatt több, mint kilencezren láttak – idén tavasszal visszatér az IMA: június 3-ig összesen 86 alkalommal látható! Helyszíne ezúttal is a Müpa mellett felállított különleges sátor, melybe belépve az érdeklődök már az előtérben a produkció miliőjére hangolódnak, maguk mögött hagyva a zajos külvilágot. A lágy anyagokkal bélelt monokróm térben megindul az egyén befelé fordulása, az elcsendesedés. A teret kettéosztó, siratófalra emlékeztető tértagoló elem ezernyi, szélfútta imacédulája közé a nézők saját szalagokat, mint személyes fohászokat illeszthetnek, mielőtt tovább indulnak a folyosó félhomályába, befelé…  Majd a kör alakú sátortérben a szőnyegre helyezett textilpuffokra ülve, az Isten csillagos ege alatt, azaz a végtelen univerzumban találják magukat a milliónyi fényponttal operáló térben, ahol az előadásra komponált zenével és hanghatással körülvéve szubjektív utazásra indulnak, lélekben egyedül, de testben többed magukkal…  

Az IMA igazi összművészeti alkotás: a látvány- és fénytervezés, a zene és a hangzás együttesen hozza létre az installációban átélhető lebegő élményt. Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által fémjelzett zene épp olyan nélkülözhetetlen része az összhatásnak, mint a különleges szerepet kapó fények, melyekért Lenzsér Attila lighting designer felel. Az installáció Vági Bence és Vladár Tamás alkotása, az előtér látványa pedig Iványi Árpád közreműködésével született.

A történetmesélés egyetlen artistaművész karnyújtásnyi közelségből követhető szuggesztív előadása, de előadásonként négy művész – Horváth Zita, Illés Renátó, Zsíros Gábor és Charles-Éric Bouchard – váltja egymást a társulat világhírű tagjai közül. Ezért miközben a koreográfia mindegyik előadásban ugyanaz, ám a művészi tartalom, a nézőkre gyakorolt hatás épp oly változatos, mint a művészek eltérő személyisége, karaktere. A védőháló nélküli elképesztő akrobatika, az egy szál kötélen hol kiszolgáltatottan függő, hol lendületesen sikló, hol drámaian küzdő test dinamikája akár saját, születéstől halálig tartó sorstörténetünkre emlékeztethet. De tágabb és szakrális értelmezésben az emberiség földi létének értelmét is felismerhetjük benne, eszünkbe juttatva az isteni gondviselést, vagy a vallásokon túli magasabb erő jelenlétét, melyben a személyes imának – legyen az hálaadó, segélykérő vagy lelkünket erősítő fohász – mindenképp szerepe van.

Az előadásokra a jegyek a társulat weboldalán, valamint a Müpa szokásos jegyértékesítő felületein keresztül érhetőek el.

A Recirquel előadásairól az alábbi linkeken lehet tájékozódni: www.recirquel.com, facebook/recirquel, instagram/recirquel