Igazi táncünnep Miskolcon – jön a hatodik Horizont Fesztivál

Igazán jeles év elé néz a Miskolci Nemzeti Színház 2023-ban. 200. évadát kezdi meg a teátrum, a Miskolci Balett megalakulásának 10. évét ünnepli, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált pedig már hatodjára élvezheti a táncszerető miskolci közönség.

Áprilisban igazi színház-és táncművészeti központtá alakul Miskolc városa: neves társulatok érkeznek a világ minden tájáról, így a színházszerető közönség egy pillanatra sem fog unatkozni idén tavasszal. A 200. ünnepi évadra Svájcból, Izraelből és Romániából érkeznek világhírű színi-és tánctársulatok, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál fellépői pedig most is izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat ígérnek április 25-29. között.

Miskolci Balett: Vörös napló © Éder Vera

Nem kezdődhet Horizont fesztivál kiállítás nélkül: az idén 10 éves Miskolci Balett „történelmét” mutatja be a tárlat, ahol a társulat eddigi előadásaiból láthatják a legizgalmasabb fotókat az érdeklődők. A nyitónapot pedig nem lehet mással zárni, mint a társulat legújabb produkciójával: Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont fesztivál művészeti vezetője Marilyn Monroe történetét viszi színpadra Vörös napló címmel. A Vörös napló Marilyn Monroe eltűnt titkos naplója. Ha ismernénk a tartalmát talán tisztábban látnánk az 50-es évek amerikai színésznőjének titkokkal, traumákkal teli életét. – Idén ez az egyik legjelentősebb bemutatónk. Marilyn Monroe nem csak a film-, de a popkultúra ikonja is volt, reményeim szerint az ő életének bemutatása minden korban érdekes a nézők számára – mondja Kozma Attila.

Feledi János és a Feledi Project: Sirály © Kaszner Nikolett

– Úgy gondolom, hogy egy ilyen fesztivál nem csak a táncról, hanem az alkotókról és a lehetőségekről is szól. Régi tartozásunkat szeretnénk törleszteni a hazai alkotók felé, így igyekeztünk minél több magyarországi társulatot meghívni, mint a Közép-Európa Táncszínház, a Kulcsár Noémi Tellabor társulat, Feledi János és a Feledi Project, valamint a fiatal alkotókat sem hagyhattuk ki, így Tóth Laura és Kozma Johanna előadásait is meghívtuk. A harmincéves Bozsik Yvette társulatot két előadás meghívásával is köszöntjük. Érkezik még Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus, akiknek zene-és tánctörténeti előadása rendkívül érdekes lehet a miskolciak számára. – Lengyelországból érkezik Anna Piotrowska, valamint Izraelből köszönthetjük a világ egyik legjelentősebb tánctársulatát, a Vertigo Dance Company-t, akik a 10. Színházi Olimpia segítségével jutnak el hozzánk. Szándékunk volt, hogy ha már egy ilyen erős színház ad otthont a fesztiválnak, mint a Miskolci Nemzeti, akkor hozzunk olyan előadásokat is, melyek egy színház-tánc ötvözeti érdekességet tudnak mutatni a nézőknek, így például látható lesz Shakespeare és Csehov egy-egy műve is tánc formájában – részletezi a művészeti vezető.

– Folytatjuk a hagyományunkat, hogy új, friss, fiatal alkotókat mutassunk be a közönség számára, így Tóth Laura előadását hozzuk el, ami ötvözi a nyelvi játékot, a táncot, az éneket, és Kozma Johanna produkcióját is láthatják, ami pedig a felnőtté válás folyamatát boncolgatja.

Mi várható?

Bozsik Yvette Társulat: Bohóc kerestetik © Horváth Judit

A Miskolci Balett előadása és a kiállításmegnyitót követően Miskolcra érkezik Tóth Laura Follia című táncelőadása, valamint Kozma Johanna What’s the matter? című produkciója is műsorra kerül. A Kulcsár Noémi Tellabor társulat a Vihar című Shakespeare-adaptációt mutatja be a miskolci közönségnek a tánc nyelvén. Egy másik klasszikus is érkezik: a Feledi Project Csehov művének táncszínpadi változatát hozza el. A Horizont fesztiválon a Sirály lesz látható. A Közép-Európa Táncszínház ezúttal a Set Your Mind Free című koreográfiáját mutatja be a tánckedvelő közönségnek, a Bozsik Yvette Társulat pedig a Bohóc kerestetik című produkcióval készül a Horizont fesztivál felnőtt közönségének, a gyerekeknek pedig a Bogarak című táncelőadást hozzák el. A lengyel koreográfus Anna Piotrowska két előadását is láthatják az érdeklődők a fesztiválon. Az Egoistic Experiment / I am the performance produkció mellett a Miskolci Balett táncművészeinek közreműködésével színpadra viszi a Bolero Project – A Tribute to Ravel and Dance című előadást is, mely tisztelgés a Bolero és annak zeneszerzője, Joseph-Maurice Ravel, valamint a tánc előtt, a tánc világnapja előestéjén. Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata, a Lábujjhegyen – zenéről és táncról, párban a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat legendás együttműködések, nagy versengések és felforgató mesterművek felelevenítésével – a Napkirály udvarától egészen napjainkig. A fesztivál zárásaként, a 10. Színházi Olimpia keretében a világhírű Vertigo Dance Company-t látja vendégül a Miskolci Nemzeti Színház. Az izraeli társulat a Pardes című táncelőadást hozza el Miskolcra.

Bolero Project – A Tribute to Ravel and Dance © Krzysztof Kadis

A Horizont fesztiválra jegyek az https://mnsz.hu/jegyek/online oldalon válthatók.

Az előadásokról további információkat a https://horizontfesztival.hu/programok/2023 weboldalon találnak.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

,