Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Március 9-től látható a 10 éven felüli közönségnek ajánlott, Tüskevár című zenés játék a Magyar Színházban. Fekete István azonos című regényét Olt Tamás, Szirtes Edina „Mókus” és Váradi R. Szabolcs írta át színdarabbá, amelyet Deres Péter, Gémes Antos és Szemenyei János alkalmazott a teátrum színpadára. Az alkotók törekvése, miszerint az 1957-ben megjelent regény alapján olyan produkciót hozzanak létre, amelyben az egykori történet sem sérül, és a mai kamasz generáció számára is élvezhető végeredmény szülessen, sikerült.
A kettős szereposztásban látható, két felvonásos zenés színjáték nem csak igazi felüdülés, de emlékezetes és értékálló mondanivalójú darab is. A legifjabb nézők valószínű ismeretlen, de szüleik és nagyszüleik régi ismerőseit: Tutajost, Bütyköt, Matula bácsit és környezetük karaktereit olyan átadással jelenítik meg az előadók, amely mindenki számára élvezhető. Független attól, van-e előélete a történethez kapcsolódóan.
A kor elvárásainak mintegy megfelelően felépített előadásban a párbeszédek, monológok és sokszor rappelt szövegek ritmusossága, a tömegjelenetek visszatérő zenei motívumai magukkal ragadják a legkisebbek figyelmét is.
Mégis érdemes kiemelni, hogy Fekete István József Attila-díjjal jutalmazott alkotásának feldolgozása megőrizte karaktereinek fő jellemzőit és ezzel átadott társadalomkritikáját. Az, hogy az egykori – alig félévszázados – történetben nem csupán a társadalomban való szerepeink felépítése, a városi és a falusi lét egyes adottságai kontrasztja, de a jelenkor természethez fűződő elidegenedése, amely ma már szinte a vidéki ember sajátja is, kihallható. Akkor is, ha a természet törvényei, szabályai változatlanok.
Így, az elmúlt években a fiatalabb korosztályra fókuszáló, jellemzően zenés előadásokkal jelentkező társulat fiataljaiból összeállt szereplőgárda nem is választhatott volna jobb témát, mint gyerekkorom nagy kedvencét.
Emlékszem, mennyire irigykedtem Tutajosra a kalandjai miatt annak ellenére is, hogy gyerekkoromban én is a nagymamám égig-érő fáinak árnyékában töltöttem a szünidő napjait.
Az eredeti műből szinte szó szerint idézett jelenetben, amikor István bácsi a természethez fűződő viszonyáról mesél az ámuldozó Tutajosnak, kimondottan komoly életfilozófiai árnyalatai vannak:
„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.”
Az előadás azonban mély gondolati elemekre épül, mégis a szórakoztatásra figyel a legjobban. Ehhez a humor, a zene, a tánc és a látványtechnikai elemek teljes tárházával rendelkezik is. Az, hogy ez a fajta dinamikus előadásmód rengeteg munkát és figyelmet követel meg a készítőitől, előadóitól nem kérdés.
