Az Art-Színtér állandó játszóhelyre költözik   

Az Art-Színtér produkciós iroda, mely több éve jelen van a színházi palettán saját állandó játszóhelyen kezdi meg működését az Árpád fejelem útja 3-4. szám alatt. Az új játszóhelyen kamaratermi előadásokkal várják a nagyközönséget, mint a Három magas nő, a Ketten egyedül, a Mesterhármas vagy A pillangók szabadok, melyek a színház repertoárján eddig is szerepeltek, de mostantól a saját játszóhelyen kelnek életre. Az Art-Színtér többi előadása, mint A téli tücsök meséi, A testőr, a Mandragóra vagy a Mr. és Mrs. (Művészetek Völgyével közös produkció) is műsoron marad, a további helyszínekről a honlap ad tájékoztatást.

Számos fesztiválon és vidéki városban vendégszerepeltek már eddig is és az idei évben is számtalan meghívást kaptak már.

Az eddigi produkcióikban olyan neves rendezőkkel dolgoznak együtt, mint többek között Kautzky Armand, Halasi Imre, Jantyik Csaba. Előadásaikban pedig olyan színművészek működnek közre, mint Kútvölgyi Erzsébet, Hegyi Barbara, Janza Kata, Ullmann Mónika, Makranczi Zalán, Szabó P. Szilveszter vagy Debreczeny Csaba.

Az új helyszínen az első premierre február 20-án kerül sor Warren Adler: A Rózsák háborúja című vígjátékát mutatják be, Csiby Gergely rendezésében , Györgyi Anna és Seress Zoltán főszereplésével, a további szerepekben Fekete Linda és Király Dániel látható.

Az új játszóhely nyitó előadása Edward Albee: Három magas nő című darabja lesz február 3-án.

További információ: https://artszinter.hu/

Forrás: Art-Színtér