1943. január 12-én hajnalban a mínusz 30 fokos hidegben a szovjet Vörös Hadsereg túlereje áttörte a Második Magyar Hadsereg hadállásait. A magyar hadsereg vezetése az elsők között küldte erre a frontvonalra a zalai hadosztályokat, s akik közülük túlélték a kegyetlen harcokat az utolsók között jutottak haza.

„Mikor a magyarok déli szárnyához csatlakozó olasz hadsereg nem érkezett haza a Don mellől, mert ott pusztult, Olaszországban forradalmi nyugtalanság kezdődött, sztrájkok, tömegtiltakozások terjedtek el futótűzként, mintegy az 1943. nyári Mussolini-ellenes megmozdulás előjeleként. El akarták számoltatni a fasiszta kormányt: hová lettek a katonáik?…
…Nálunk akkor döbbenetes közönnyel tért napirendre az ország a katasztrófa felett. Persze hogy hírzárlat volt, persze hogy kemény volt a cenzúra és erős a politikai terror: de mégis. A mohácsinál nagyobb méretű vereség huszonnégy óra alatt gyászba boríthatott volna egy országot… Nem ez történt.” /Nemeskürty István/
Talán itt az ideje, hogy egy főhajtás erejéig tisztelegjünk az áldozatoknak.
Tesszük ezt oly módon, hogy az ifjúság számára is élvezhető formában adjuk elő. Így tettünk a „Zrínyi 1566” című rock musicallel, vagy a Rákóczi szabadságharcot feldolgozó „A Fejedelem” című musicallel. A Hevesi Sándor színházban IS bemutatott előadások sikerének bizonyítéka az a sok levél, telefon vagy személyes megkeresés, ahol például a diákok képviselői engedélyt kértek az említett darabok egyes dalainak előadására. Történelmünk megismertetése szakmai munkámban prioritást élvez. Hiszem, hogy ez az előadásunk is eléri célját. Várom Önöket szeretettel…
Moravetz Levente
Volt egy seregünk
Oratórikus mű
Bemutató: 2023. január 13. 19 óra
HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ, Zalaegerszeg
Nemeskürty István művéből írta: Moravetz Levente
Zeneszerző: Bozó László
Dalszöveg: Moravetz Levente