Advent a Várkert Bazárban: Budapest Bár 15. születésnapi buli

Advent utolsó vasárnapján ünnepli 15. születésnapját a Budapest Bár! 15 év együttlét, több, mint 1.100 koncert, 11 lemez – születésnapi duplakoncertet ad december 18-án a Budapest Bár a Várkert Bazárban. Rendkívül ritka alkalom, hogy az egész Budapest Bár csapat így együtt van és közösen lép színpadra 12 énekessel, 5 zenésszel és két koncerttel.

15 éve, 2007. december 19-én adta első koncertjét a Budapest Bár, a zenekar ezt a napot tartja igazi születésnapjának. Eredetileg egyetlen albumnak indult a Budapest Bár „projekt” 2007 nyarán, nem tervezték, hogy koncertező zenekarrá válnak. 15 év együttlét, több, mint 1.100 koncert, 11 lemez: akkoriban senki nem gondolt arra, hogy ez a csapat idén együtt fog ünnepelni. Márpedig ez fog történni, méghozzá a teljes csapattal, 12 énekessel, 5 zenésszel és két koncerttel.

Rendkívül ritka alkalom, hogy az egész Budapest Bár csapat így együtt van és közösen lép színpadra, hogy megünnepeljék a zenekar születésnapját. Mindenkit szeretettel várnak, aki az elmúlt 15 évben megszerette a zenekart és együtt ünnepelne ezzel a nagyszerű alkotó közösséggel. Mindkét koncerten fellép a Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Ürmös Sándor (cimbalom), Kisvári Bence (dob), valamint az énekesek: Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Tóth Vera, Torma Gábor (Frenk), Kiss Tibor, Keleti András, Lovasi András, Mező Misi, Ferenczi György, Kollár-Klemencz László és Szűcs Krisztián.

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. A Budapest Bár teljesen egyedi felállásban működik, talán éppen ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezték újra, megteremtve ezzel egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.

Az együttes vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A Budapest Bárnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt a zenekart, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A szervezők felhívják a közönség figyelmét, hogy a koncertre állóhelyeket értékesítenek.

Advent a Várkert Bazárban:
Budapest Bár 15. születésnapi buli
(december 18., vasárnap, 16:00 és 20:00 – Várkert Bazár, Rendezvényterem)