Szerző: Tóth Judit Nikoletta
„És jó ha tudod, minden kiderül.” – folytatja dalát Gigi, az igazat kiáltó egyszarvú, a Pesti Magyar Színház nagyszínpadán, immár 100. alkalommal – sőt azt is átlépve azóta – a Szabó Magda meseregényéből, Egressy Zoltán közreműködését is jegyző színpadi átdolgozásában, lelket melengető módon.
Ez az évem akaratlanul is ezzel a történettel, annak szereplőivel volt teli. Kezdődött az erejét vesztett Omikronnal, a koronavírus egyik változatával. Majd folytatódott egy nyári utazás során, ahol Amalfi városkájának utánozhatatlan atmoszférája is körbevett. Talán ezért is tűnt természetesnek több száz kisgyerek közé felnőtt fejjel beülni egy vasárnap délelőtt, és megnézni Szabó Magda meseregényének főszereplőit idéző évemben ezt a Pesti Magyar Színház zenés feldolgozását. És elnézést kérek előre is az alkotóktól – talán még Szabó Magda is megbocsátaná akár még szemtelennek is tűnő bátorságomat -, de innentől eltekintek mindentől ami gyermeki, akkor is, ha az egész előadás nekik és róluk, a legérettebb felnőttekhez szól. A mű maga ugyanis tele van olyan elemi igazságokkal és mélységekkel, amelyet a gyermeki szív érez, de érteni csak később fog. Micsoda paradoxon, mi felnőttek, ha értjük is azt, érzelmileg nem tudjuk már befogadni.
A dupla szereposztásos, két felvonásos, a teret maximálisan kitöltő, a minőségi idő fogalmát, mint jegyet magán viselő, ízléses jelmezeket felvonultató zenés előadás elvarázsolja közönségét, bármelyik generációból is képviseltetik magukat. Erre akár már az is garancia, hogy a több mint öt éve színpadra álmodott változat sikere azóta is töretlen, teltházas.
Az, hogy ebben mennyire van szerepe a klasszikus mesék jegyeinek (a manipuláció után az igazság és az igaz szerelem győzedelmeskedik) vagy az élő hangszeres, interaktív előadásmód is közrejátszik ebben, az ízlés dolga. De mindenképpen dicséretes az alkotókra nézve, hogy az előadásban úgy alkalmaznak a 21. század gyermekei által „igényelt” technikai elemeket, hogy annak klasszikus értékrendje, így mondanivalója egy cseppet sem változik, sőt ugyanott vannak a hangsúlyok akkor is, ha az eredeti történet egy-egy apró részletét megváltoztatták.
Nagy örömömre szolgált, hogy gyerekkorom emlékezetes hősei mellett (a teljesség igénye nélkül … Gigi, Lala, Írisz, Amalfi) személyes kedvenceimet, a kertben születő rózsákat is megelevenítették, még ha tűzpirosban is. Tündérországban ugyanis minden és mindenki él. És e mögött a létige mögött ilyen képességekkel bírnak a növények és a tárgyak is, amit most Szabó Magdától szó szerint idézek meg:
„Amalfi (*Írisz) mellé lépett, s a sárga rózsa, ki még nagyon fiatal volt, csak aznap reggel született, kíváncsian utánuk pillantott. „Húzd be a nyakad – súgta a rózsakaró. – A királynő és a kapitány szeretik egymást, de az ilyesmit nem illik észrevenni.”
Aki nem hiszi, hogy így is lehet létezni, az járjon utána.
http://pestimagyarszinhaz.hu/tunder-lala/
*Az eredeti mondatban Írisz neve nem szerepel. Arra az előzményekből lehet következtetni. Itt az idézet rövidsége miatt lett korrigálva a királynő nevével Szabó Magda mondata.