Rengeteget ad nekem a Bakáts tér és környéke. Ha nem is ott élek közvetlenül, de átjárok az apró téren rendszeresen. Munkába menet, vagy a közeli éttermembe, az okmányirodába és van ott egy apró cukrászda is, amit jól megjegyeztem magamnak. A tér „szelleme” átlendített arra biciklin is, ami komoly határátlépés nálam. És ha eddig csak sejtettem, ma már tudom, hogy tényleg van ott valami kézzel foghatóan elképesztő dolog is, amelyet a MáSzinház apró tereiben hívnak életre.
„A MáSzínház egy olyan nyitott előadó-művészeti alkotóközösség, amelyben sérülékeny csoportokhoz tartozók, kiemelten értelmi fogyatékossággal élő emberek szociális és kreatív képességeinek fejlesztésével foglalkozunk, partnerségen alapuló művészeti foglalkozások keretében. Ezen képességeket tesszük láthatóvá nyilvános, inkluzív színházi előadások bemutatásával. Színházi nevelési módszertanunk alkalmazásával érzékenyítjük és invitáljuk közös gondolkodásra gyermek-és felnőttkorú résztvevőinket, más szerepet adva ezzel játszónak és nézőnek egyaránt.” – írják önmagukról és akár a sérülékeny csoporthoz tartozóként, akár olyanként aki nyitottságot érez egy-egy színházi élmény befogadására megtaláljuk ott, amit kínálnak.
Legújabb inkluzív előadásuk, a FELEMÁS – amelyben együtt játszanak főszerepet ép értelmű és értelmi fogyatékossággal élő színészek – is bír minden olyan jellemzővel, amivel az alkotóközösség leírja magát. A négy színészre írt, de abban két szereplő által több karaktert megjelenítő, 90 perces, zenés, egyfelvonásos előadás most sem támaszt lehetetlen elvárást nézőivel szemben. Abban értelmi akadályozottsággal színpadra lépő szereplője kvázi önmagát játssza el. Ez természetesen semmit nem von le az este művészeti értékéből, és ha az alkotói folyamat eredményeként létrejött előadásra kicsit távolabbról nézünk, fel kell tudnunk ismerni azt, hogy mindenki, akinek az előadás létrejöttében szerepe van, teljes értékű munkatársként dolgozott együtt.
A Demeter Orsolya által a darabban – kÓrtörténetben – alakított Ronit egyetlen pillanatban sem játsszák túl „tanult” kollégái. Ugyanolyan főszerepe van a városi lakásként és fogyatékosok lakóotthonaként is funkcionáló színpadi térben, mintha ez a valóság lenne. Az előadás ugyanis keretek között, de minden családon belüli és tágabb környezetéből – sokkal inkább fogyatékosságából fakadó külső és belső jegyeire – ráirányuló előítéletet nyakon csíp és felold. De ennél sokkal mélyebb életfilozófiai kérdéseket is felszínre hoz úgy, hogy azokat természetes módon, az élet részeként ábrázolja. Ehhez járul hozzá a három színész: Szalontay Tünde, Litauszky Lilla és Inoka Péter profizmusa.
Az aprócska, többfunkciós térben ugyanis úgy fókuszálnak az általuk alakított szereplők személyiségének adott, jellemhibája vagy emberi nagyságának sarkalatos, azt pár másodperces jelenet által is tökéletesen megformált pontjaira, hogy az hatalmas koncentrációt és profizmust igényel. Az, hogy ezek a mellékszereplők „kategorizálva” maradnak a jó és a rossz oldalon, az alkotói akaratból ered. És nagyban hozzájárul annak a szemléletváltozást eredményező lelki folyamatnak a bemutatásához, amelyen a Nagyi – Szalontay Tünde alakításának és az aprócska térnek is köszönhetően – az orrunk előtt átmegy. Ehhez az előadás nem csupán drámai, de humoros és zenei betétekkel is él. Ezért bármennyire egy látlelet a jelen társadalmának mentális állapotáról és a fogyatékossággal élők intézményes ellátottságáról, felemeli közönségét. Az, hogy ehhez mennyire járul hozzá a Ricsárdgír együttes dalának visszatérő dallama, már tényleg csak ízlés kérdése. De pont ettől maradunk egyéniségek, ahogyan a Down-szindrómával élő Roni is szabadon emelte kedvenc zenekara kategóriájába a szentendrei gyökerű, magyar együttest. És ez annak ellenére is igaz – mert ebből a választás szabadságából sem én, sem az előadás alkotói nem engednek -, ha a sokat ismételt Éndalom című zeneszám sorai a létrejött darab minden apró és tág mondandójával egybecseng:
„Az én világom
Az én elmém
Az enyém minden téveszmém
Ez az én országom
Az akaratom
Mindenemet bemutatom”
Maradok tisztelettel:
Tóth Judit Nikoletta – egy autizmussal élő fiatalember édesanyja (is)
***
STÁBLISTA
Nagyi: Szalontay Tünde
Roni: Demeter Orsolya
Vanda, Anna, Rendőr, Nők, Lányok: Litauszky Lilla
Gábor, Ádám, Portás, Férfiak, Fiúk: Inoka Péter
Zene: Ricsárdgír együttes
Látványtervező: Kovács Dorka
Rendezősszisztens: Gazder Adél
Rendező: Bakonyvári Krisztina