Decembertől újrarendezett kiállítással, újranyit a Czóbel Múzeum

A magas energiaárak miatt a Ferenczy Múzeumi Centrum legtöbb kiállítóhelye a téli időszakban zárva tart, de négy kismúzeum kinyit a hétvégén, köztük a Czóbel Múzeum. Pénteken 18 órától a nagysikerű Két Paletta kiállítás új művekkel nyílik meg.

A Két Paletta újranyitásának újdonsága lesz az FMC gyűjteményéből Czóbel Béla két nagyméretű női portréja, korai németországi grafikái, valamint Modok Mária Matisse-os csendélete, és absztrakt városképe, valamint Klein Gábor magángyűjtő becses darabjai közül egy Czóbel önarckép és egy kislányportré.

A közkedvelt művészpár kapcsolata a harmincas évek derekán kezdődött. Czóbelt Lehel Ferenc festő hozza a városba, ekkor ismerkedik meg Modokkal. A körülmények úgy hozzák, hogy hosszú bensőséges levelezésük alatt 1939-re mindkettőjük házasélete megszakad, és egy év múlva, szilveszterkor egybekelnek Szentendrén. A művészpár kivételes helyzetben van azzal, hogy az 1946 utáni kulturális bezártságban, amikor megszűnnek az egyesületi találkozók is, ők szabadon utazhatnak, Párizsban találkozhatnak régi barátaikkal, ott tölthetik a teleket.
A képzeletbeli művészeti utazás Czóbelnek a 60-as években Szentendrén, és az utolsó években a Kelenhegyi műteremben készült bensőséges hangulatú képeivel indul. Melléjük kerülnek Modok Mária Párizsban és Szentendrén festett virágcsendéletei, enteriőrök, amelyeken felismerhetőek a múzeumra hagyott bútoraik, dísztárgyaik, a Czóbel-házat körülvevő kert, a Kelenhegyi műterem udvarra nyíló üvegajtaja, a nagy piros napernyő, amely alatt egykor Mária üldögélt, már szinte emlékképekként tűnnek elő a derűs színek és vonalak sűrűjéből. A hintaszék és a komód több festményen szerepelnek, itt most felidézik a küzdelmes, de tevékeny életet élő két kiváló művész egymást támogató, derűs jelenlétét Szentendrén. A kiállítás anyaga aztán tematikai osztásban mutatja be egymás mellett az életműveket. A korai alkotások mellett, önarcképeken, gyermekábrázolásokon, aktokon és városképeken keresztül tekinthetünk bele a két egymás mellett futó alkotói munkába.

Kurátor: Muladi Brigitta

A kiállítás címének forrása: Lányi Sarolta: Szentendrén című verse. 

Két Paletta. Modok Mária & Czóbel Béla kiállítása

Czóbel Múzeum, Szentendre, Templom tér 1.

Nyitva: december 3-tól 2023 tavaszáig,
péntek-szombat-vasárnap 12.00-18.00

Megnyitó: december 2. péntek, 18:00

https://fb.me/e/2rQbZMRvu

További, látogatható múzeumok:

Kovács Margit Kerámiamúzeum

Kovács Margit, a Duna királynője

Nyitva tartás: december 3-tól 2023 tavaszáig,
szombat-vasárnap 10.00-12.00

Megnyitó: december 2. péntek, 18:00

Szentendrei Képtár

Castrum park – építészeti kiállítás

Nyitva tartás december 3-tól december 18-ig:

szombat-vasárnap 14.00-16.00

Vajda MúzeumPhotoLab

Csontó Lajos: Egybeesés

Nyitva tartás: december 3-tól 2023 tavaszáig,
szombat-vasárnap 14.00-16.00

www.muzeumicentrum.hu