„A király, aki raj” – Madagaszkár a Pesti Magyar Színházban

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Mától látható a Pesti Magyar Színház nagyszínpadán a Madagaszkár – Zenés Kalandtúra című musical, amely a 2005-ös világhírű mozifilm után 2011-ben, Londonban bemutatott musicalváltozata és a 6 éven felüli korosztály számára nyújt egész estés feltöltődést. 

© Juhász Éva

A Mark Burton, Billy Frolick, Eric Darnell és Tom McGrath forgatókönyve alapján írt szövegkönyv Kevin Del Aguila, a zene és a dalszöveg Joel Someillan és George Noriega nevéhez fűződik. A két felvonásos, a korszak technikai lehetőségeit és a színészek képességeit maximálisan kihasználó családi musicalt Gémes Antos vezetésével kettős szereposztásban tűzte műsorára a társulat. A kicsik és nagyok által nagyon is jól ismert főszereplők bőrébe Pásztor Ádám/Murvai Márton, Pavletits Béla/ Szurcsík Ádám, Kosznovszky Márton/ Kocsis Gábor, Szatmári Attila/Barsi Márton és Soltész Bözse/Bede Fazekas Anna bújtak, szinte szó szerint és nem is akár milyen minőségben. A közel két évtizedes mesefilmes változat alaptörténetét megtartó, az emberi értékeket feltáró darab ugyanis csillagos ötöst kapott a közönségétől már a főpróbán is.

© Juhász Éva

A négy jóbarát (Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Glória, a víziló és Melman, a zsiráf) New York-i, a Central Park látszólagos védett közegéből kel útra és vetődik el Madagaszkárra, ahol beavatást nyernek nem csak a vadon túlélésébe, de alapvető emberi értékek képviseletébe is. Az igaz barátság próbáját is kiálló történet mind a kétszer 45 perces felvonása odavonzza a közönség teljes figyelmét. A betétdalok, a táncjelenetek, a szöveges részek arányossága, a tér vertikális és horizontális kitöltése, a jelmezek és fényeffektek színkavalkádja önmagában is igazi profizmust kívánt meg az alkotóktól. És ez egészül ki azzal, hogy a főszerepekben megjelenő színészek a teljes előadás alatt komolyan veszik a nézőiket, ezáltal saját magukat is.

© Juhász Éva

Két már-már felnőtt gyermekemmel rutinos gyerekdarab nézőként azt hiszem nem túlzás kimondanom, az elmúlt évtized egyik legszínvonalasabb családi szórakozását kínálja a musical, méghozzá úgy, ez a magasan mért minőség az előadás első percétől az utolsóig igaz.

© Juhász Éva

A színdarab bemutatását a Music Theatre International  (www.mtishows.eu) és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.theatrum-mundi.hu) közötti megállapodás teszi lehetővé.

© Juhász Éva