Kalandozás a folk-rock energiájával a különös ritmusok és fülbemászó dallamok világában

A Madrass zenekar 2022. november 5-én, szombaton koncerttel ünnepeli 15. éves fennállását. Az esemény helyszínéül a Rockmúzeum szolgál (Budapest XIII. kerület, Kárpát utca 23., a RAM Colosseum épülete), kezdete 19.30 óra.

A hattagú, 2007-ben alakult Madrass (MADRASSZ) zenekar azzal a céllal jött létre, hogy az alapvetően rock zenét játszó zenészek egy különleges, új zenei kalandban vegyenek részt, mely kísérletező módon ötvözi a Kárpát-medencei és egyéb nép- és világzenei elemeket a modern könnyűzenével. Az együttes tagjai egyenként is közel 25 éve vesznek részt a hazai könnyűzenei életben, együtt pedig már három stúdióalbumot – Vihar után (2011), Hulljatok levelek (2014), Északról délnek (2020) – és számos koncertet tudhatnak maguk mögött. A formáció neve Madrass: az ősi indiai város, ahol kultúrák és stílusok keveredtek. Hasonlóan izgalmas és rejtelmes utazásra invitálja a közönséget a Madrass együttes.

A Madrass zenei stílusa nehezen meghatározható. Zenéjük leginkább a folk-rockhoz sorolható, de ezen az állításon semmiképpen sem a népdalokat vagy a népies műdalokat pusztán elektromos hangszereken előadó zenekart értsünk. A banda megszólalásában ugyan a rock zenekarokat idézi, de a számok szerkezetei, az elektromos hegedű szerepe és sokoldalú használata, vagy akárcsak a ritmusok, ennél jóval sokszínűbbek. A dalok zenei kalandozások Indiától a Balkánon át egészen Liverpoolig. Különlegességként egy-egy dalban feltűnik a szitár és az elektromos gitár sajátos keverékének tekinthető húros hangszer is. A két főénekes és az intenzív vokálszólamok kiemelt részét képezik a Madrass zenéjének. A vokális jelleg Fehér Nóra csatlakozásával még inkább felerősödött. Az ifjú énekesnő, aki a Madrass zenekar mellett a Kormorán tagja is, olyan nagy sikerű musicalek és rockoperák főszereplője volt, mint az Elisabeth, az Itt élned halnod kell! vagy az István, a király.

Az együttes tagjai a magyar zenei élet ismert alakjai, akik nagy koncert- és stúdiótapasztalattal rendelkeznek. Ugyan különféle stílusú zenekarokból érkeztek, de mégis közös pont a rockzene és a népzene iránti érdeklődés, amely aztán sajátos fűszerként színesíti a közösen írt dalokat. Ez a sajátosság a Madrass dallamvilágában, illetve a szövegeiben is tetten érhető.

A magyar folk-rock együttes 2020-ban jelentette meg Északról délnek című nagylemezét. A saját szerzemények mellett különleges, felemelő élményt kínál a Madrass Psalmus Hungaricus-átirata, amely a magyarság összetartozásának fontosságát hangsúlyozza a zene és a költészet segítségével.

A zenekar számos budapesti és vidéki helyszínen lépett fel sikerrel. Ezt a sort folytatja a 15 éves megemlékező koncert, melyen az együttes jelenlegi tagjai mellett a Madrass egykori zenészei is fellépnek.

Kapcsolat:

madrassband@gmail.com

https://www.facebook.com/madrassband

www.madrass.hu

Tagok:

Babos Fehér Nóra – ének, Dombó Szabolcs – dob, Haraszti Mátyás – ének és akusztikus gitár, Hricsovinyi Tamás – basszusgitár, Kis Dávid – gitár, Temesvári Bence – hegedű

Forrás: Madrass