“Nem csak célja, hangulata is van” – Lajta Erika: Kivezetés a szépirodalomból

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Feldmár Andrásnál olvastam egyszer, hogy ha interjút ad és a beszélgetés közben nem történik benne és az interjúalanyban valami, vagyis ugyanúgy állnak fel, mint amikor leültek, akkor annak a beszélgetésnek semmi értelme. Valószínűleg nem kell interjú sem, csak egy beszélgetés, hogy ez az állítás igaz legyen.

Mostanában azon tűnődöm sokat, hogy mennyi olyan társalgást hallok, vagy veszek részt magam is, amelynek nemhogy érzelmi alanya nem vagyok, de annak tartalmi értéke sincs számomra. Persze, hogy igazságos legyek ez az érintettek hibájaként sem róható fel. Illetve lehet, én sem mozdítottam meg bennük semmit, amely érdemleges.

Lajta Erika, a L‘Harmattan Kiadónál megjelent életinterjúja azonban ilyen értelemben sem hagyja válaszok nélkül az olvasót. A Szerdahelyi Istvánnal még életében rögzített, ám halála után öt évvel közölt beszélgetés ugyanis nem csupán informatív, de visszaadja a válaszadó és a kérdező kontextusában a személyiségjegyeiket is. Az őszinte beszélgetésnek nem csak célja és íve, de hangulata is van.
Szerdahelyi István, az Aczél-korszak kulturális életének egyik vezéralakjaként és a Világirodalmi Lexikon főszerkesztőjeként ismert irodalomtörténész úgy mesél kérdezőjének a szocializmus irodalmi intézményrendszeréről, és saját elvei által átitatott munkásságáról – érintőlegesen magánéletéről -, hogy annak mentén távolságot tartva, mégis személyes történetként élvezheti a befogadó.

Némileg olyan érzésem támadt aztán nekem is, hogy a szerző mintha önmagát is monitorozná a kérdező szerepében. És ez kicsit idegen, hiszen a kamerát irányító, és az ő szemszögéből jelenlévő személy igen ritkán, vagy csak a legnagyobbak közül kerül a színpadra is ugyanabban az alkotói folyamatban.

Remélem nem csúszom át a személyesből a személyeskedés határvonalán azzal, ha le merem írni, a szerzőnek erre az önismereti élményre valószínűleg ugyanolyan szüksége volt, mint a tényfeltárásra, amely a kérdezettjéhez köthető. De éppen ettől a felismeréstől lett számomra érdekes az, amit a kötet az információértékén túl nyújtani tudott.

Nem vagyok elég tájékozott a témát illetően, így nem szeretnék a könyv irodalomtörténeti és tudományi tartalmát érintő megítélésében belefolyni. Azt viszont tudom a három T (tűrt, tiltott, támogatott) időszakában munkálkodó szakemberek alkalmazkodása és illeszkedése a “rendszerhez” nem csupán elvi alapon történhetett. Minden korszaknak vannak alapjai, amelyek annak határait is megszabhatják. És az emberiség történetének bármelyik időszakában is alkot egy művész, a legnagyobbak számára a tehetségük az amelyik utat tör és amely által az utókornak is fennmaradnak. Ehhez olykor akadályokon át és kicsit tovább tart az út. Lajta Erika könyve erre is emlékeztet.

https://harmattan.hu/kivezetes-a-szepirodalombol-2680