Szeptember 10-én: ÖrkényKert

Színházunk szeptember 10-én, az ÖrkényKert tizenegyedik kiadásával köszönti az új évadot a Madách téren. A programok között szabadtéri klasszikus és könnyűzenei eseményeket, színházi előadásokat, beszélgetéseket, valamint ismeretterjesztő előadásokat is találunk, de sor kerül az Örkény színház társulati tagjainak immár hagyományos koncertjére is, az Örkény Esztrádra.

Az ÖrkényKerten az érdeklődőknek lehetőségük nyílik támogatni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkáját.

Az esemény alatt nézőink 20%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az őszi nagyszínpadi előadásokra.

Az Örkény Kert minden programja ingyenes, a benti nagyszínpadi és a Stúdiós programok regisztrációkötelesek. Jelentkezni a regisztracio@orkenyszinhaz.hu e-mail címen lehetséges, az érdeklődők neve, illetve a megtekinteni kívánt program címe megadásával. Egy személy legfeljebb 4 főt regisztrálhat. Az előzetesen regisztrált személyek, adott program előtt, a regisztrációs pultnál vehetik át jegyeiket.

Az előzetes regisztráció a nézőtér egy részre vonatkozik, így aznap, a regisztrációs pultnál várjuk azokat az érdeklődőket is, akik előzetesen nem jelentkeztek, mégis megnéznék a benti programokat.

Az ÖrkényKert programja a következőképpen alakul:

Helyszín: Örkény Színpad

14:00 Jelmez nélkül – Kadarkai Endre beszélget Polgár Csabával

16:00 Jelmez nélkül – Kadarkai Endre beszélget Znamenák Istvánnal

17:45 Esterházy Péter: Oratorium balbulum. Előadja: Mácsai Pál

19:00 Babits Mihály: Jónás könyve. Előadja: Csuja Imre

Helyszín: Örkény Stúdió

15:30 Mindentudás: Für Anikó a fenntarthatóságról

16:30 Mindentudás: Bíró Kriszta az elfeledett nőkről

Helyszín: Madách tér, kisszínpad

15:15 Wesley Károly Kórus. Karnagy: Iványi Tamás

17:15 Klarinétkoncert Kovács Béla klarinétművész emlékére. Közreműködnek: Kiss Gy. László, Bartek Zsolt, Kápolnás Attila, Tóth Csaba klarinétművészek

19:15 A Műszak meg a Többiek koncert. Közreműködik: Józsa Bettina, Zsigmond Emőke, Borsi-Balogh Máté, Máthé Zsolt, Petrik György, Almási Tamás

Helyszín: Madách tér, nagyszínpad

16:15 Dabubia Ütőegyüttes

18:15 Fanfara Complexa

20:00 Örkény Esztrád

Forrás: Örkény István Színház