Kell egy jó csapat!

Egy jól kivitelezett bankrablás, egy fergeteges komédia, egy jó hangulatú plakátfotózás. A közös bennük, hogy mindhez kell egy jó csapat!

Jámbor Nándor – aki az idei évadtól csatlakozott a színház társulatához – is megtapasztalhatta ezt, mivel rögtön az évad elején egy nagy munka közepében találta magát…

Egy nagyszabású produkcióban láthatják hamarosan, ő az egyik főszereplője a Komédia egy bankrablásról című darabnak, melyet októberben mutat be a színház. Kollégáival és a Thália Színház közegével először az előadás plakátfotózásán került kapcsolatba. „Örültem, hogy ismerős arcokkal is találkozom és meglepődtem, hogy egyáltalán nem hatott olyan idegenül a hely, ahogy azt vártam.” Nándi egy családias hangulatú vidéki színházból csöppent egy profi fotózással összekötött kis filmforgatásba, egy nagy, fővárosi színházi gépezet működésébe. „Úgy képzeltem, az elején sokkal megilletődöttebb leszek, de az itteni csapat olyan kedvesen  fogadott, hogy az sokat segített. Mindenki nagyon lelkiismeretesen teszi a dolgát, megpróbálnak hamar integrálni a csapatba, kezdve egy nagyszínpadi produkció főszerepével. Fel van adva a lecke! Egy igazi kihívás az ismerkedési fázisban egy ilyen nagy szerep, ami egy fiatal színész számára kiváló lehetőséget ad a bemutatkozásra. Egy iszonyatosan mozgalmas, mégis jó humorú, szinte akrobatikus szerepről van szó” – mondja.

Nándi az előadásba Sammyt alakítja, aki megélhetését tekintve egy igazi átváltozóművész, szélhámos zsebtolvaj. Egyedül dolgozva az FBI-t is kifosztja, de ha szerelmi háromszögbe és csoportos gyémántrablásba keveredik, észnél kell lennie, nehogy koporsóba kerüljön a legújabb alteregója.

Az előadás pedig egy replika előadás, ami egy egészen új kihívást jelent a szereplőknek, hiszen az eredeti műhöz – ami egyenesen a West Endről érkezett – kell igazodni.

A darab története 1958 nyarán játszódik. A városi bankban másfél millió dollárt érő gyémántot őriznek. Két szökött rab komplikált tervet sző, hogy elrabolja. De miért éppen nekik sikerülne abban a városban, ahol köztudomásúlag mindenki bűnöző? Elcserélt személyazonosságok, titkolt tervek, szerelmi háromszögek, és egy város, ahol lassan a díszpolgár is gengszter. Ludwig herceg gyémántja pedig csak arra vár, hogy valaki, végre, lopja már el…

Henry Lewis – Jonathan Sayer – Henry Shields  (The Comedy About A Bank Robbery)  fergeteges, zenével fűszerezett előadása a Mischief Productions közreműködésével érkezik a Thália Színházba. Főszereplői: Jámbor Nándor, Ember Márk, Sóvári-Fehér Anna, rendezője Kelemen József.

Az előadás plakátfotózásán készült videó itt érhető el:

Jegyek már kaphatók: https://thalia.hu/eloadasok/henry-lewis-jonathan-sayer-henry-shields-komedia-egy-bankrablasrol/

Forrás: Thália Színház