„Mi tényleg szeretjük azt, amit játszunk” Sztárvendégekkel ünnepli 15 éves fennállását a Sárik Péter Trió

Műfajok iránti nyitottságával és közvetlen színpadi jelenlétével a Sárik Péter Trió az elmúlt másfél évtizedben sokakkal megismertette és megszerettette a jazz-t. Magyarország egyik legnépszerűbb jazz-zenekara szeptember 8-án a MOMKultban művészbarátaik – Illényi Katica, Szőke Nikoletta, Falusi Mariann, Berki Tamás, Luiza Zan – és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus társaságában idézik fel történetük legmeghatározóbb pillanatait és szerzeményeit.

Sárik Péter

„Mi tényleg szeretjük azt, amit játszunk” – talán ez a mondat foglalja össze legjobban a Sárik Péter Trió hitvallását. Sárik Péter zongorista, Fonay Tibor nagybőgős és Gálfi Attila dobos hármasa akár egy hangversenyteremben is képes fesztiválhangulatot teremteni. Kevés olyan csapat van ugyanis, akik ilyen szintű nyitottsággal és energiával nyúl hozzá a legkülönfélébb műfajokhoz, mint ők. Az elmúlt 15 évben számos saját kompozíciót és jazzmesét is írtak, feldolgoztak hazai és világslágereket, olyan klasszikus zeneszerzők műveit, mint Beethoven és Bartók, de műalkotások zenei illusztrációit is elkészítették. Jazzkívánságműsor című sorozatukon sokan talán életükben először találkoztak igazi jazzel. „A közönség azt hiszi, hogy magyar és világslágereket hallgat, ami igaz is, de közben – főleg a koncerteken és kevésbé a lemezeken – sokszor kemény jazz szól, amit e nélkül a csomagolás nélkül sokan nem tudnának befogadni. Az is fontos része a projektnek, hogy abszolút hiteles, hiszen a Trió és a vendégénekesek is, nagyon nyitott, sokféle zenét szerető művészek, így boldogan megfér egymás mellett Bartók, a Tankcsapda és az Abba. A visszajelzésekből azt látjuk, hogy a szerzők is szeretik az átdolgozásainkat. Mindannyian tudják, hogy szeretettel és alázattal nyúlunk a számaikhoz” – meséli Sárik Péter.

Sárik Péter Trió

Ahogy minden Sárik Péter Trió koncerten, a jubileumon is kiemelt szerepe lesz a humornak, a játéknak és az örömnek. „Nekünk hangsúlyozottan fontos a közönség, a koncertjeink interaktívak, elengedhetetlen a párbeszéd, a közös éneklés, a reakciók.” Szeptember 8-án a MOMKultban az elmúlt 15 év számos emlékezetes pillanatát felidézik a trióra jellemző improvizatív módon. „Az a koncepció, hogy nincs koncepció. A cél, hogy örömzenéljünk. Tudatosan nem készültünk vadonatúj dalokkal. Olyan hatalmas anyag van mögöttünk, hogy bőven van miből válogatni, minden vendég azt énekel, játszik, amit csak akar” – teszi hozzá Sárik Péter.

Szeptember 8-án születésnapi jazzünnep a MOMKultban Illényi Katicával, Szőke Nikolettával, Falusi Mariannal, Berki Tamással, Luiza Zannal, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal és 15 éves Sárik Péter Trióval. 

Sárik Péter Trió 15. születésnapi koncert

MOMKult, 2022. szeptember 08. 19:00

https://momkult.hu/programok/sarik-peter-trio-15/