Ha minden nap ennyi emberrel beszélgetnénk! A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállítása a Kurultajon

Első alkalommal szerepelt kiállítással a Magyar Nemzeti Múzeum a 2022. augusztus 12-14. között Bugacon rendezett Kurultajon.

A magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényén több száz lovas és gyalogos hagyományőrző vesz részt. A Nemzeti Múzeum igazodva a Kurultaj tematikájához és az oda összegyűlő több, mint 150 ezer vendég érdeklődéséhez, olyan régészeti leleteket mutatott be az itt felépített kiállításán, melyek a hun, avar, besenyő, kun népek, és természetesen a honfoglaló magyarok Kárpát-medencei régészeti hagyatékának legszebb darabjai.

A kiállítás kiemelkedő régészeti lelete a várpalotai hun üst volt, amelynek belső oldalán talán még az üstben főtt étel nyomai is láthatóak.

A múzeum hiteles hely. Az is a feladata, hogy az általa őrzött régészeti emlékeket bemutatva hozzájáruljon, hogy a hagyományőrzők egyre szebb és kifinomultabb, egyre hitelesebb viseleteket készíthessenek, a vendégeink pedig megismerjék a Kárpát-medence régészeti-történeti értékeit, így erősítve e helyhez való kötődésüket. Az előadósátorban kollégáink mind a hat kiállított tárgyhoz kapcsolódóan egy-egy történetet is elmeséltek az érdeklődő vendégeinknek, bemutatva a múzeumi kutatások legújabb eredményeit.

A kiállítás helyszínéül szolgáló jurta közepén egy életfa-installációt állított fel a múzeum, melyre a látogatók, egy-egy levelet a fára feltűzve felírhatták gondolataikat a világról, melyről a kiállítás szól: a mi világunkról. Eleinte főképp a gyerekek voltak olyan bátrak, hogy ily módon üzenjenek a többi látogatónak, később már a felnőtt vendégeink is papírra, falevélre vetették gondolataikat.

A kiállítás két napja alatt majd’ négyezer látogató fordult meg a múzeum sátrában, több száz levélre írt, életfára felfűzött üzenetet hagyva maga után. Jó volt velük beszélgetni.

További információk a rendezvényről: Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

,