“Soha el nem készült autópályák” – A – VITAMIN a TOBE Galleryben

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Még néhány napig látogatható a TOBE Gallery legújabb, A – V I T A M I N című csoportos kiállítása, ahol a MOME Fotográfia szakának három hallgatója Legát Franciska, Szabó Emma és Varga Domonkos mutatkozik be.

A nyár legforróbb időszakában hűsítő jelleggel ható tárlat tényleg felfrissítette az érdeklődőket. A nagy és fekete-fehér mivoltukban is színes, spontán vagy kimondottan direkt fotográfiák olyan – egyes esetekben -, elsőként a nagyközönség elé lépő fiatalok munkáiból válogat, akik teljesen biztos, hogy a szakmai, művészi kiteljesedésük útjának az elején vannak. Megint ellentmondok magamnak is, mint a fekete-fehér színes kijelentésemnél. Ezek a fiatalok már régen a saját útjukat járják. Az út talán most lesz szélesebb sávú vagy jól megvilágított, ha a hasonlathoz ragaszkodom, de hozott anyagból, a lelkükből és a gondolkodásmódjukból merítenek. Talán éppen ezért a legjobb, ha egy soha meg nem épülő autópályához hasonlítjuk azt, amin stabilan járnak, mert a tonnányi betonon is nő ugyan virág, mint a kiállításon is visszaköszönő Salgótarján főterén, de ahogy a város legnagyobb erőssége és vonzereje a völgy maradt, amiben fekszik, úgy ezeknek a fiatal alkotóknak is az adottságaik azok, amelyek időtlenül adottak lesznek a pályájuk során.

Legát Franciskáról tudni kell, hogy Pokoli Éden című sorozatával bekerült a Paris Photo Carte Blanche Student díjának shortlistesei közé, akik több mint száz európai fotó- és képzőművészeti iskola hallgatói közül lettek kiválasztva.

Szabó Emma a Magyar Fotóművészek Szövetsége által alapított fotográfiai ösztöndíjprogram 2022. évi díjazottja, amelyben harmadmagával részesült és alkotómunkáját, művészeti tevékenységét támogatja.

Varga Domonkos ebben a tanévben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj programjának támogatottja. Ez nem csupán a kiemelkedően tehetséges hallgatók érdemi díjazása, de iparági kompetenciáinak és gyakorlati tapasztalatainak fejlesztésére is szolgál.

A három együtt bemutatkozó művész legkisebb közös többszöröse a tehetségének és a gyökereik feltárásában rejlik. Az, hogy ezt milyen technikai elemekkel emelik át az önkifejezés eszközévé, az a kreativitásukon is múlik. Mindhárman meg- és kiragadják a jelenükből azt a pillanatot, ami sokkal korábban, talán még a születésük előtt keletkezett. Méltó példája ennek a kommunizmus fellegváraként számon tartott város jobb napokat látott strandján megörökített édesanya, aki újra élte lánya nélküli életét. A kép dinamikussága árulja el azt az energiaszintet, amely az élet kiolthatatlan részeként mozgatja és köti össze a világot.

Megnyitó- és kiállítási enteriőrfotók a TOBE Gallery jóvoltából

,