A világ vezető művészeti tévécsatornája készített egész estés dokumentumfilmet a Recirquelről – Az ARTE először tűz műsorára magyar kulturális produkcióról forgatott filmet

Július 17-én lesz a premierje az ARTE európai kulturális tévécsatorna „Az én országom – Az én országom? Ukrán artisták művészet és háború között” című dokumentumfilmjének, melyet a Recirquel My Land című produkciójáról készítettek. Az alkotók hónapokon át kísérték a társulat tagjait, akiket franciaországi előadássorozatuk közben ért a háború kitörésének híre, és nyert pillanatok alatt teljesen új értelmet számukra a szülőföldjükhöz fűződő viszonyukról szóló előadás. De mi a művész felelőssége háború idején? Játszani vagy harcolni? A film e súlyos dilemmák és az Ukrajnából érkező drámai hírek mentén mutatja be a művészek egyéni sorsát, kétségeit és útkeresését. Most elsőként látható magyar kulturális produkciót bemutató dokumentumfilm az ARTE műsorán, az alkotás a tévépremier másnapjától – az előadás Müpa által készített felvételével együtt – egész Európában elérhető lesz online.

A Recirquel éppen történetének leghosszabb turnéján vett részt Franciaországban a My Land című produkciójával, amikor február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború egyetlen pillanat alatt alapjaiban formálta át a futó előadás jelentését és a produkció artistáinak életét. A társulat fiatal művészei Ukrajnából származnak, a Vági Bence művészeti vezető rendezte, négy évvel ezelőtt debütált, és azóta a világot bejárt My Land pedig az ő személyes történeteikről, szülőföldjükhöz, hazájukhoz fűződő viszonyukról mesél a cirkusz és a tánc eszközeivel.

A háború kitörésével gyötrő kérdésekkel szembesültek a fiatal művészek, akiknek szülei, testvérei, szerelmei, gyermekei és barátai Ukrajnában maradtak. Játszani tovább vagy visszatérni és harcolni? Fel lehet-e állni a színpadra, miközben bombázzák a várost, ahol a szeretteik laknak? Mi a művész felelőssége a háborúban, és mivel tudja a legjobban szolgálni hazáját?

A többszörös díjnyertes német Ilka Franzmann rendezte dokumentumfilm (Mein Land – Mein Land? Ukrainische Artisten zwischen Kunst und Krieg) a My Land alapjaira építve a szereplők személyes történetein keresztül tárja fel a művészek kétségekkel teli napjait. A folyamatosan érkező drámai hírek kíséretében nemcsak a szereplők dilemmáit ismerhetjük meg, hanem egyéni sorsukat, hazájukhoz való viszonyukat, amit az előadás lenyűgöző felvételei, valamint a fellépések és próbák hangulatképei foglalnak keretbe. A filmben az artisták nyíltan beszélnek a bennük zajló folyamatokról, vívódásról – dühről, félelemről, tehetetlenségről –, és arról, hogyan nyertek egyik napról a másikra teljesen új értelmet számukra az előadás szimbólumai és jelenetei. A kétségbeesés első reakciói után arra ébredtek rá, hogy számukra a művészet az az eszköz, mellyel hallathatják hangjukat. A darab hamar az Ukrajna iránti szeretet kifejezésévé formálódott át bennük, és legbensőbb érzéseiket színpadra állítva játszottak tovább a színpadon hazájukért.

A dokumentumfilm rendezője az előadás felvételét látva ajánlotta a német-francia tulajdonú ARTE európai kulturális televíziócsatorna figyelmébe a Recirquel és az ukrán artisták történetét. A csatorna vezetői pedig egyetlen nap alatt megvették a filmötletet. Ez az első alkalom, hogy az ARTE egy magyar kulturális produkcióról készített egész estés dokumentumfilmet. A stáb márciustól kezdve több hónapon át forgatott a művészekkel Franciaországban, Hollandiában és Magyarországon, a Müpában, illetve a Recirquel próbatermében.

A dokumentumfilmet július 17-én 17 órától elsőként a tévécsatorna előfizetői láthatják Németországban és Franciaországban, majd július 18-tól az ARTE weboldalán egész Európában elérhető lesz a dokumentumfilm angol, német, francia és spanyol felirattal, az előadásnak a Müpa Fesztivál Színházában, az intézmény stúdiója által rögzített felvételével együtt.

A My Landről

A kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvöző, 2018-ban debütált előadást eredetileg nem a háború ihlette, a Vági Bence rendező szándéka univerzális volt: az emberiség gyökereit kutatva, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állította fókuszba. Kiindulópontja azonban kifejezetten az artisták származása, hovatartozása volt, az ő gyökereik rajzolták ki a produkció vázát. Az előadás során a művészek földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel. A My Land zenei világa is a résztvevő artisták gyökereit idézi: a felhangzó ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel.

A produkció Magyarországon legközelebb július 25-én és 26-én látható a Művészetek Völgye Cirque du Tókert színpadán, Vígántpetenden.

Az ARTE-ről

Az 1992-ben alakult, német-francia tulajdonú ARTE (Association relative à la télévision européenne) 24 órás műsort sugárzó televíziócsatorna, amely elsősorban Európa kulturális életét mutatja be dokumentumfilmek, magazin- és riportműsorok keretében. Műsorainak több mint 60 százaléka saját gyártású, és nagyobbrészt európai alkotásokból áll. A csatorna 2004 óta fogható Magyarországon is német nyelven. A csatorna kínálatára a függetlenség és a sokoldalúság jellemző, amelyben helyet kapnak díjnyertes alkotások, unikális dokumentumfilmek, zenei előadások, világpolitikai műsorok, valamint európai uniós tájékoztatók is.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Műsoroldal:

https://www.arte.tv/de/videos/108687-000-A/mein-land-mein-land/

www.recirquel.com

facebook/recirquel

instagram/recirquel

,