Baráth Emőke és az Europa Galante: igazi barokk zenei csemegével várja a nézőket a Müpa

Különleges zenei élményben lehet részük azoknak, akik június 28-án este ellátogatnak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe: a sokak által várt koncert során Vivaldi, Purcell és Händel varázslatos művei, a 18. század legszebb áriái csendülnek fel „Az évad művésze” címmel kitüntetett lírai szoprán, Baráth Emőke és a historikus zene egyik legkiemelkedőbb formációja, a Fabio Biondi vezette Europa Galante zenekar tolmácsolásában. 

Baráth Emőke © Csibi Szilvia

Bár Baráth Emőke alig több mint egy évtizede robbant be a zenei életbe, manapság már igazi kuriózumnak számít, ha külföldi hangversenytermeken kívül hazai színpadokon is hallhatjuk énekelni, ám a Müpa 2021/22-es évadának művészeként több emlékezetes koncerttel örvendeztette meg a magyar közönséget. Baráth Emőke káprázatos pályájának első nagy sikerei között említhető a 2011-ben megrendezett innsbrucki nemzetközi barokk énekverseny, amelyen az első díj mellett a közönségdíjat is elnyerte. 2013-ban az aix-en-provence-i fesztiválon nyűgözte le a hallgatóságot, majd olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Marc Minkowski, William Christie, Emmanuelle Haïm, Diego Fasolis, Fischer Ádám, Jonathan Cohen vagy Ottavio Dantone. Azóta megállíthatatlanul járja a világot, a világ legrangosabb operaházainak és fesztiváljainak vendége, és szólistaként többek közt olyan legendás intézmények színpadain állt, mint a Carnegie Hall, a Musikverein, a barcelonai Palau de la Música, a tokiói Suntory Hall, a Sala São Paulo, a Theater an der Wien, az amszterdami Concertgebouw, a Théâtre des Champs-Elysées vagy az Opéra Royal de Versailles. 2022-ben a Warner Classicshoz tartozó Eratónál jelent meg Dualità című szólólemeze, amellyel arra tett kísérletet, hogy a zeneirodalom leghíresebb női és „nadrágszerepeinek” felvonultatásával megmutassa a szoprán hang végtelen sokszínűségét. A nagy sikerű album idén tavasszal, alig néhány héttel a megjelenése után élőben is felcsendült a Müpában Philippe Jaroussky vezényletével.

Fabio Biondi

A kora nyári koncert programján és az énekesnő életében Händel muzsikája egyaránt központi helyet foglal el. A kortársai szemében is komoly elismertségnek örvendő komponistáról az énekesnő egy alkalommal így nyilatkozott: „olyan zeneszerző, aki a mai napig fel tudja robbantani a koncerttermeket, mert elképesztően hat a 21. század emberére is”. Händel, aki nem csupán számtalan operát szerzett, de munkásságával felvirágoztatta London operaéletét, „kitűnően értett az énekhanghoz, tudta, mi nehéz, mit tesz lehetővé a gyakorlat, milyen adottságokra támaszkodhat. Nem az asztalfióknak komponált, minden bizonnyal hallgatott az énekesekre, akikkel dolgozott, és az ő igényeiknek megfelelően alakított a kottán, ha kellett.” A koncert során elhangzik a Gyönyör áriája a zeneszerző legelső, Az Idő és az Igazság diadala című oratóriumából, valamint két olyan meghatározó operájának részlete is, mint az Aetius és a Julius Caesar Egyiptomban.

Müpa © Réthely-Prikkel Tamás

Ez alkalommal minden tekintetben valódi barokk hangversenyélményre számíthat a közönség: Baráth Emőke az 1989-ben alakult olasz zenekar, a többszörös Grammy-jelölt Europa Galante partnereként lép színpadra. Az együttest azzal a szándékkal hozta létre megálmodója, Fabio Biondi, hogy – az addig főként észak-európai muzsikusok által képviselt – historikus zene korhű tolmácsolója legyen. A kizárólag autentikus hangszereket megszólaltató együttes az olasz barokk repertoár leghíresebb műveinek bemutatásán túl az 1700-as évek rejtett kincseinek felfedezésén is fáradozik. Már első lemezük, az Antonio Vivaldi versenyműveit tartalmazó felvétel is hatalmas sikert aratott, de az igazi robbanást A négy évszak forradalmi, mára már mitikus státuszt szerző interpretációja jelentette. A világhírű mű teljes terjedelmében hallható lesz a június 28-i koncert műsorán, így a közönség személyesen is meggyőződhet az előadásmód unikalitásáról. 

BARÁTH EMŐKE ÉS AZ EUROPA GALANTE
2022. június 28.,kedd, 19.30–22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://bit.ly/Barath_Emoke

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/324016783165810

Baráth Emőke a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata, a Húzónév vendégeként mesélt pályája meghatározó pillanatairól, műveiről: