„Ami létemnél, létünknél teljességgel több” – Lengyel Balázs: Két Róma

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Egyszerűen nem tudok betelni azzal az emberi nagysággal, amit Lengyel Balázs írásain keresztül képvisel. Bármennyire nincs személyes benyomásom róla, akkor is szinte megrendít, ahogyan lát és láttat másokat. Nem csak átfolyik rajta a környezetét jelentő emberek hatása, hanem érlelgeti magában, évtizedes távolságból is reális marad. És ez a realitás nem torzítja a régen megélt valóságot sem, csak kitisztáz körüle minden sallangot, minden zavaró tényezőt. Ami marad, az a kristálytiszta vízzel vetekszik, az is a legnagyobb melegben. Még nem mohó szomjúságot olt, csak csillapítja azt. Mondhatnám vagy gondolhatnám, hogy szerencsés, hiszen a korának legnagyobb gondolkodói, alkotói vették körül, de ez kevés saját szemszögéből való láttatásukhoz. Ahhoz az ő érzékelésén keresztül kell megragadnia őket, a velük megélt pillanatokat.

Nem könnyű, mégis elragadó olvasmány Lengyel Balázs (1918-2007) Széchenyi-díjas műkritikus, író a Jelenkor Kiadónál megjelentetett Két Róma című esszé és beszélgetéskötete. A válogatásunk alapjául szolgáló még 1990-ben szintén a Jelenkor Kiadónál megjelent Visszatérés, és az 1995-ös Balassi Kiadót jegyző Két Róma című esszékötet együttese változatlan tartalomközléssel adja vissza az író több évtizedben keletkezett írásait, amelyek pontos képet adnak az értelmiség, művészvilág helyzetéről. Nem kisebb jelentőségű személyekkel kapcsolatos élményeit, benyomásait osztja meg az olvasóval a kötet, mint Weöres Sándor, Károlyi Amy, Márai Sándor, Ottlik Géza, Kassák Lajos, Csorba Győző, Pilinszky János, és a hitves és szellemi társ Nemes Nagy Ágnes. A történetek, gondolatok akkor is élvezhetőek – bár az azokra tett utalások, a művekből átvett szó szerinti idézetek is jellemzik az írásokat -, ha az olvasó nem ismeri az érintettek életművét, mert nem csupán az adott korszakot idézik meg, hanem mert nemes egyszerűségükben emberiek.

A kötet címadó esszéjének születése is egy ilyenből indul ki. Lengyel Balázs első feleségével, Nemes Nagy Ágnessel 1948-ban hónapokon át élt az örök városban. Válásuk után évtizedekkel sem képes visszatérni a városba. Olaszországot bejárva aztán a 90-es években szánja rá magát, hogy elvigye a családját Rómába, ahol az eltelt fél évszázad ellenére is átéli mindazt, amit mindig is magában hordozott, és aztán papírra vetett, az akkor megélteket.

„Tudtam, hogy Rómába nem szabad többé elmennem. Hiszen egykor Nemes Nagy Ágnessel voltam ott, 1948-ban, hónapokon át. S ami ott történt, villámerejű volt. Mintha pillanatról pillanatra, újra és újra villámlana. Olyan tetőpont élmény volt, amelyet visszanézve boldogságnak tekinthet az ember.”

Az esszében nem csupán az akkor megélt élményeket, benyomásokat, de Lengyel Balázs megfigyeléseit, az életről és a közvetlen környezetét jelentő emberekről alkotott gondolatait is tartalmazza nem csupán az írás keletkezésének valós idejében, de az ötven évvel korábban átélt események már tapasztalattá szelídült érzéseit is. Az írót idézve: „emlékezethiányos” leírásában úgy elevenedik meg újra a 40-es évek olasz fővárosa, hogy visszatekintésében nem csak az ott megélt emlékképeit a saját jelenkori idejével veti össze, de szerelme, Nemes Nagy Ágnes alakján és alkotásain keresztül őt magát is megidézi.

Nem csak a negyvenes évek végének és egymásra találásuk hangulatában, de már szakításuk utáni időkben is.

És ismételni vagyok kénytelen önmagam, mert egyszerűen nem tudok betelni azzal az emberi nagysággal, amit Lengyel Balázs írásain és szerettein keresztül is képvisel.

„Délutánonként Vera vitt el hozzá, mert még bizonytalanul jártam, s megvárt egy eszpresszóban, míg mi beszélgettünk egymással. Igen, irodalomról beszélgettünk, mert az életünk nyomorúságáról, betegségről Ágnes nem akart beszélni. A szenvedésében hihetetlen erővel tartotta magát, s mindenről tudván tudta, minden ízével, lelki-testi porcikájával az élethez kötődött. Pár nappal a vég előtt kezdte a búcsúzkodást.” – írja Lengyel Balázs élete két meghatározó asszonyáról. Hiszen második feleségére tett utalásával is annak személyiségéről árulkodik.

Persze a könyv felvezető esszéje bennem is felelevenítette saját utazásaim emlékét is. A Cataniaban éjfélkor landoló járat okán szerzett helyiek nyers, de barátságos iránymutatásait, az utcalány bizalmas érintését a felkaromon, ahogy az avas zsírszagú augusztusi éjszakában magyarázza a szállásunk helyét. Hogy aztán a reggeli fényben a kopott falnak hitt, takarásban lévő ásatások nyomai feloldják bennem az összes szorongásomat. A vonatút Taorminába, az afrikai bevándorlók élénk beszélgetése után azok a fények, amelyeket Csontváry festménye nem túlzott egy cseppet sem el. És mikor ezt a sort leírom, értem meg, miért bízom Lengyel Balázsban is „ismeretlenül”.

A címadás Lengyel Balázs soraiból lett kiemelve: „ Hogy nem jöttem rá, hogy az az asszony, aki a feleségem, majd szellemi társam egy életen át, akivel viaskodva szerettük egymást, létrehozott valamit, ami létemnél, létünknél teljességgel több?”

https://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/ket-roma/