Két év után ismét Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban – Egész hétvégén ingyenes tárlatvezetések, koncertek és gyermekprogramok várják a látogatókat

Két év kihagyás után újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben, ahol május 21. és 22. között több mint 70 múzeum mutatkozik be. A látogatókat napközben gyermekprogramok, tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások és gasztronómiai különlegességek, délután és este pedig koncertek várják. A hagyományokhoz híven idén is szombaton adják át az Év Múzeuma és a Pro Museo díjakat. A kétnapos rendezvény programjai, a múzeumi tárlatvezetések és az esti koncertek mindkét napon ingyenesen látogathatók.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a múzeumokat közösségi kulturális helyszínként is elkezdjék használni a látogatók. Éppen ezért, az eddigi évektől eltérően az intézmények nem külön sátrakban, hanem egy nagy közösségi térben mutatkoznak be” – mondta Kósa Margó.

A Magyar Nemzeti Múzeum társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős főigazgató-helyettese kiemelte: a kétnapos rendezvénysorozat az egész családnak kínál lehetőséget: a legkisebbek a Mini Múzeum program foglalkozásain vehetnek részt, míg a nagyobbak a számtalan múzeumpedagógiai tárlatvezetés és élő múzeumi program közül választhatnak. A múzeumok jövője iránt érdeklődők pedig szakmai kerekasztal-beszélgetésekbe is belehallgathatnak.

Tárlatvezetések és múzeumpedagógiai foglalkozások

Az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum épületében átélhetik, milyen volt egy audiencia Erzsébet királynénál; a Madách Színház színészei társaságában az 1848-as forradalomban találhatják magukat; hallhatják a múzeum épületének történetét a megelevenedő festményektől; megtekinthetik a látványraktárat, ahol a Herzog-ezüstök láthatók; és egy évszázadot átívelő időutazáson is részt vehetnek a reformkortól egészen az I. világháború kitöréséig.

Szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között a családok megtekinthetik a Sorsfordító interaktív virtuális kiállítást, bezsebelhetnek egy családi felfedező hátizsákot, részt vehetnek egy, a Történeti kiállításban zajló kincskereső játékon és VR szemüvegen keresztül visszarepülhetnek a római korba, ahol megtudhatják, milyen volt az élet Vértesszőlősön és Balácán, egy római kori villagazdaságban.

Több mint 70 múzeum

Az érdeklődők a múzeumkertben több mint 70 múzeumot „látogathatnak meg” egy helyen. Bemutatkozik többek között az új Közlekedési Múzeum, a Hopp Ferenc Ázsia Múzeum, a Göcseji Múzeum megújult, frissen átadott épülete és kiállítása, valamint az Esterházy-kastély kiállítása is.

A látogatók a Kresz Géza Mentőmúzeum segítségével megnézhetnek egy régi mentőautót, megtekinthetik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 311-es IKARUS buszát, a Gödöllői királyi kastély makettjét, valamint a Koszta József Múzeum óriástársasát is.

Koncertek és előadások

A hagyományokhoz híven idén is a majális keretein belül adják át az Év Múzeuma díjat. A napközbeni színes programokat szakmai konferenciák és koncertek teszik teljessé: este fellép többek között az Ivan and the Parazol és Dj Bootsie. A múzeum lépcsőjén különleges táncelőadást mutat be a Willany Leo Társulat, valamint megtekinthető Adorjáni Bálint Capa kamaradarabja is.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

,