BEETHOVENNEL A SZABADBAN – A Nemzeti Filharmonikusok nyári martonvásári koncertsorozata

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar idén nyáron is gazdag műsorú Beethoven-hangversenyekkel várja közönségét Martonvásáron, a Brunszvik-kastély festői szépségű, történeti múltat idéző parkjában, ahol annak idején a nagy bécsi klasszikus zeneszerző is megfordult a mecénási hajlamú arisztokratacsalád vendégeként.

Martonvásár © Máté Péter

Két vezérfonala is van a júliusi koncerteknek. Az első: a három eseményen a világszerte méltán megbecsült magyar karmestertársadalom három különböző generációjának képviseletében lép fel egy-egy kiváló dirigens. A Bécsi Zeneművészeti Egyetemen végzett Török Levente, az Ulmi Színház első karmestere a legfiatalabb tehetségek egyike, Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója a középgeneráció külföldön is sikereket arató tagja, míg a Nemzeti Filharmonikusokhoz és a Nemzeti Énekkarhoz egyaránt szoros szálakkal kötődő Antal Mátyás, a zenekar hajdani fuvolaművésze és a kórus negyedszázadon át aktív egykori művészeti vezetője az idősebbek tudásáról és tapasztalatáról ad számot.

És a másik vezérfonál? A gyakran hallható, nagy és súlyos páratlan sorszámú szimfóniák, a Harmadik, az Ötödik, a Hetedik és a Kilencedik helyett az idei program a szelídebb és könnyedebb páros számú alkotások: a Második, a Negyedik, a Hatodik és a Nyolcadik energiájában, életörömében, szellemességében való frissítő lubickolásra csábítja a közönséget. Persze a műfaji sokszínűséget sem nélkülözi a műsorkínálat, hiszen hallhatjuk a Hegedűversenyt, a Kismartoni misét, az Ah! Perfido koncertáriát, valamint a Coriolan- és a Prométheusz-nyitányt. Az estek vonzerejét jobbnál jobb vendégművészek fellépése fokozza: élvezhetjük Kállai Ernő hegedűjátékát, a misében a Somos Csaba karigazgató vezetésével dolgozó Nemzeti Énekkar partnereként Bakonyi Anikó, Megyesi-Schwartz Lúcia, Szappanos Tibor és Kovács István lép pódiumra, a koncertária igényes szopránszólamát pedig Horti Lilla tolmácsolja. Három varázslatos este Beethovennel és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral 2022. július 2-án, 9-én és 16-án – a hasonlíthatatlan atmoszférájú Martonvásáron!

A programokra szóló jegyek már megvásárolhatók mind online, mind személyesen. Részletes információk a filharmonikusok.hu oldalon: https://nfz.jegy.hu/

Részletes műsor:

2022. július 2., szombat, 19.00 (esőnap: július 3.)

Coriolan-nyitány, op. 62
D-dúr hegedűverseny, op. 61
II. (D-dúr) szimfónia, op. 36

Km.: Kállai Ernő – hegedű, Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kocsár Balázs

2022. július 9., szombat, 19.00 (esőnap: július 10.)

Prométheusz-nyitány, op. 43
C-dúr („Kismartoni”) mise, op. 86
IV. (B-dúr) szimfónia, op. 60

Km.: Bakonyi Anikó – szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – alt,

Szappanos Tibor – tenor, Kovács István – basszus, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Antal Mátyás

2022. július 16., szombat, 19.00 (esőnap: július 17.)

VI. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, op. 68
Ah! Perfido – koncertária, op. 65
VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93
Km.: Horti Lilla – szoprán, Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Török Levente

Forrás: Nemzeti Filharmonikus Zenekar