Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Évek óta van egy felvetésem: csak az tud igazán szépen öregedni, aki tisztában van önmagával. A változás minősége pedig nincs egyenes arányosságban az érintett társadalmi státuszával, így a beszerezhető kozmetikai szerek és kezelések lehetőségével. A jól ápoltság belülről fakadó érzete formálja az idő múlását is, ellentételezve ezeknek az embereknek az arcát különösen szépre.
Ha Balázs János „bácsi” időskori portréit látom, ez a felvetésem alátámasztást nyer, pont arra gondolok a témában, amit ő maga megtestesített. És Balázs János alkotásai még ennél is nagyobb hatással vannak rám. Akkor is, ha eltekintek annak ismeretétől, hogy ugyanarról a Pécskő dombról csodálkoztam rá a völgyváros, Salgótarján életére és az életre, mint ő maga. A nyolcvanas évekre eltúrt telep helyén nőtte ki magát az a paneltorony is, amelyben gyerekkorom meghatározó éveit töltöttem.
Egyéni látásmódjából fakadóan egyedi, mégis jól felismerhető jelekkel, jellemzőkkel ellátott alkotásai nem csupán forma- és színvilágukkal, de az általa feltárt világ motívumrendszerei alapján is felismerhetők. A két osztályt végzett, a hatvanas éveiben az alkotói pályára lépett, roma származású, a salgótarjáni cigánydombon élő Balázs János úgy lépett a művészek sorába, hogy az általa megélt mindennapi élet apró, de ezer összefüggést tartalmazó mozzanatait megfigyelve, azokat a cigányság kulturális örökségével, érzésvilágával is felruházva látomásait keltette életre festményein. És ez az, ami tanulhatatlan, ami nem csupán klasszikus információ felvételre szolgáló érzékszervek használatával adható át vizuális élményként, amelyhez saját festői nyelvet dolgozott ki. Alig egy évtizedes, aktív alkotói korszaka alatt több tucat festményt – így csodálni és gondolkodni valót – hagyott hátra nekünk. E mellett számtalan verse, önéletrajzi jellegű írása is megjelent, amelyek a mellett tanúskodnak mély filozófiai és erkölcsi tartalmakról, és gyönyörű, szabályos, helyesírási hibáktól mentes írásképről, hogy Balázs János éppen csak írni, olvasni megtanult.
„Vezeklésre kárhoztatott, különös ember lehetek. Bolondot formált belőlem a sors, mert az elkeseredés még inkább erőt adott munkálkodásomhoz, hogy maradandó alkotások szülessenek. Nem az emberek által kitalált paragrafusok, hanem a rám kiszabott élet törvénye az a megmásíthatatlan ítélet, amely előtt meghajtom megőszült, vén fejemet.” – írja önmagáról a halála előtt nem sokkal. Ezt a bejárt egyedi utat emeli Kovács Anna, a 2008-ban megjelent emlékkötet zárszavában olyan, magasabb perspektívába amely napjainkban is időtálló:
„A szegénység, az elesettség, a nincstelenség, az emberi nyomor mély bugyrait járja be Balázs János a helyiek által egyszerűen csak cigánydombnak nevezett vidéken. Iskolázatlanul, alkalmi munkákból tartotta fenn magát, a környéken fát, gombát, hulladék szenet gyűjtött, hangszert javított, vályogot vetett, hogy legalább a napi élelme meglegyen. Életútja akár egy tipikus XX. századi cigánysors is lehetett volna, de nem az volt. Kettős kivetettségben élt. Cigányként naponta megtapasztalta a társadalmi kirekesztettséget, alkotó emberként, aki olyan különös, hóbortos dolgokkal foglalkozott, mint a rajzolás, festés, írás, olvasás, a cigánydombi sorstársai között pedig a kitaszítottság érzését is. Életét, küzdelmeit – önvallomásaiból hitelesen és élményszerűen – ismerve félő volt, hogy legyőzik a mindennapok, maga alá gyűri, eltemeti a Pécskő utcai élet-salak. Balázs János azonban nem adta meg magát, önmagának saját sorsot szabott.”
Ebben az évben másodszor a Liszt Intézet brüsszeli kulturális központja után az otthonát jelentő Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban – a Dornyay Béla Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből válogatva – látható Balázs János kiállítása. A Salgótarján centenáriuma alkalmából rendezett tárlat áprilisban még látogatható. Éljünk a lehetőséggel.
https://dornyaymuzeum.hu/kiallitasok/virtualis-kiallitasok/balazs-janos-virtualis-kiallitas/
(Az írás képanyagát a 2008-ban a Salgótarjánban kiadott, Balázs János: Versek, vallomások, látomások c. kötet biztosította.)