Artopéd Napok

https://tiszatajonline.hu/program/artoped-napok/

Irodalom, költészet, film, koncert, színház, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés.

Helyszínek: Grand Café (Szeged, Deák Ferenc u. 18.)

Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

Apropó: Az első magyarországi független Színházi Laboratórium, Kiállítótér és Műterem beindításához/működtetéséhez szükséges műszaki felszerelések támogatását kértük az MKKP RÓSÁNÉ – Közpénz Tékozló Alaptól, pályamunkánkban jelen eseménysorozat megvalósítását ünnepélyes kritériumként helyeztük kilátásba. Az örvendetes hír tehát az, hogy szerényebb mértékben ugyan, de az Alap döntnökei támogatják célkitűzéseinket. Amit ezúton szeretnénk megköszönni azoknak is, akik szavazatukkal, vagy más módon ugyancsak elősegítették, hogy a Színházi Laboratórium megvalósításához közelebb kerüljünk! A Metanoia Artopédia éppen 30 évvel ezelőtt tartotta meg egy hónapos demonstrációját a szegedi Boszorkányszigeten, az akkori underground zenekaroknak, képzőművészeknek, színházi műhelyeknek otthont adó, független/önálló alkotótér létrehozásának/kialakításának szándékával. Az első magyarországi független Színházi Laboratórium, Kiállítótér és Műterem megvalósítását célzó, ma már eretneknek tűnő gondolat innen datálódik. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése határozata (471/ 2019. (XII. 20.) Kgy. sz. h. 5.) e gondolat beváltására először kínált valódi esélyt. A járványhelyzet miatt azonban eleve 2021. tavaszára tolódó preferált státuszú helyiségbérleti szerződés megkötését, a szokásos éves központi működési támogatás indoklás nélküli megvonása bizonytalan időre ellehetetlenítette. A Metanoia Artopédia Baráti Kör segítségével EU-s pályázati lehetőségek és alternatív támogatási források egyeztetése és felkutatása indult el.
Az eseménysorozat Artopéd helyzetjelentés is egyben.

https://www.facebook.com/events/1762096980650489

Részletes program:

Március 31. Grand Café – Moziterem

20:00 Artopéd Napok megnyitó: Szajbély Mihály – egyetemi tanár (..)
Vírusnapló – Kerekasztal-beszélgetés a kötet szerzőivel

Közreműködők:
Artner Sisso – közíró Vágvölgyi B. András – Pulitzer-díjas újságíró
Kazai Anita – szakíró
Moderátor: Szajbély Mihály – egyetemi tanár

21:30 Tükör Töredékek
Herczeg Éva és Szabó Kende kiállítása
A kiállítást megnyitja: Konkoly Ágnes – művészettörténész
(..)
Grand Café – Kávézó
Ukrán-orosz punk és underground  
Super 8-as vetítés: Szokol Szilárd (..)

Grand Café – Moziterem

22:00 KOSMODROM – LEGALJA

Orcsik Roland Legalja című kötetének néhány verse a Kosmodrom zenekar szívhez szóló ipari előadásában!
Közreműködők:
Erdei Lilla – olvasás, ének
Orcsik Roland – olvasás, különféle harangok, pofás hárfa, citera
Szatmári Gábor – programozás – zene, szöveg, ének


Április 1. Tiszatáj Szalon

18:30 Metanoia Lomtár – válogatott objektumok
A kiállítást megnyitja: Konkoly Ágnes – művészettörténész
(..)
A Kert (meditációs environment) – című multimediális / tárgy-színházi experimentum (70′) – szegedi ősbemutató.
Vetítés: 120 év – archív montázsfilm.

20:00 Beszélgetés és Alkotói tárlatvezetés
Közreműködők:
Konkoly Ágnes – művészettörténész
Perovics Zoltán – a Metanoia Artopédia alapító-rendezője

A programok díjmentesen látogathatók!

A férőhelyek száma korlátozott, helyregisztráció ajánlott!

Regisztráció: artopedlandia@gmail.com / +36 70 9411607

A programváltoztatás jogát fenntartjuk és azok tartalmáért teljes mértékben a Metanoia Artopédia vállalja a felelősséget!

Köszönet az MKKP, a Tiszatáj, a Grand Café és Szeged Város, valamint Szegi Amondó Zoltán és Huszár Imre támogatásáért és segítségéért!

, ,