Közel negyven előadással vár a X. Jubileumi Kaposvári ASSITEJ Biennálé!

A jubileumhoz méltó, különlegesen gazdag programot kínál idén március 28. és április 3. között a X. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, ahol 39 előadás és változatos szakmai programok közül válogathat a közönség.

A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár tizedik alkalommal megrendezett seregszemlén – amelyet a járványhelyzet miatt 2020 tavaszáról az idei évre halasztottak – a 2018 után Magyarországon bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi nevelési programok vesznek részt korosztályok szerint csoportosítva. A nemzeti versenyprogram válogatója, Székely Andrea bábművész, rendező, főiskolai tanár közel 100 pályázott produkcióból választotta ki a 21 versenyelőadást. A versenyprogram mellett minden eddiginél nagyobb jelentőséget kapnak a fókuszprogramok, amelyekben családi tematikájú, versszínházi és klasszikus műveket feldolgozó előadások szerepelnek, valamint bemutatkoznak a határon túli magyar nyelvű előadások és a művészeti egyetemek produkciói. A Biennálé keretében rendezik meg a MAPPING Fesztivált, amelyen a legkisebbeknek szóló előadások létrejöttét támogató európai uniós együttműködés három partnerszínháza vesz részt, továbbá egy észt és egy izraeli társulat gazdagítja a rangos nemzetközi programot.

Az egyhetes rendezvénynek az újjáépített Csiky Gergely Színház, az Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), a BábSzínTér és a Szivárvány Kultúrpalota ad otthont. Az ASSITEJ Magyar Központ a társszervező kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta kétévente rendezi meg a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját. A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt produkciókat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.

A Biennálé részletes programja az alábbi linkre kattintva letölthető:

Jegyek itt kaphatók:

https://www.jegy.hu/city/kaposvar

http://babszinter.hu/

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

, ,