És/vagy?

Szerző: Sári Edina

Nagy a hangzavar – halljuk úton-útfélen, ezzel magyarázva azt a kaotikus jelenséget, amely a médiában és/vagy a kultúrában eligazodni és/vagy válogatni vágyókat fogadja.

Program-program hátán, könnyebb és/vagy komolyabb zenék, prózás és/vagy verses előadások, vígabb- és/vagy szomorúbb játékok, kortársas és/vagy klasszikus drámák, tömören: színház, mozi, hangverseny minden mennyiségben és platformon, felnőtteknek és/vagy gyerekeknek.

Ha saját magunknak és/vagy felnőtt partnerünknek választunk kulturális programot, akkor egyszerű a képlet. Ha nem tetszik, ott hagyjuk, és soha többé nem keressük azt a játszóhelyet, előadót, írót, szerzőt. Ha viszont gyerekkel mennénk, akkor nehezebb a választás, nagyobb a felelősség rajtunk. Ilyen nehéz döntés előtt érdemes a jól bejáratott, hosszú évek és/vagy évtizedek óta egyenletesen jó teljesítménnyel játszó színházak műsorát megnézni és azokból tallózni.

Gyerekek szórakoztatására jó választás lehet például a 27. – betűkkel is, mert olyan jó ilyet leírni: huszonhetedik! – évadát játszó Holdvilág Kamaraszínház, amelynek mindenkori évadtervét a gyerekek lelkének rezdüléseit jól ismerő Koltai Judit színművész, művészeti vezető nagy gonddal állítja össze. „Fontos küldetésünk, hogy már óvodás koruktól megismertessük a gyerekeket értékes művekkel.” – árulja el Koltai Judit a színház hitvallását.

Ilyen értékes, mégis könnyed, sőt, szövegében Romhányi Józsefet idézően humoros történet a TÖK MAGDA KALANDJAI című mesedarab. A Gáti István költő által írott rímes mesekölteményben a főhős, Tök Magda megbetegszik, majd családjára és a környezetére is ráragad a tüsszögő-orrfolyós kór, amit a gonosz Lisztharmat terjeszt. Sopánkodás helyett cselekedni kezdenek, és mielőtt a járvány végigsöpörne az egész országon, vándorútra indulnak, hogy megszerezzék az ellenszert, ami Krumpliföldön található, és magának, Prof. Rósejbni, növényvédő, gyógyszerésznek a találmánya. De jaj! A nemes honvédő akciót megállítja a Rettenetes Krumplibogár… Vagy mégsem?

Hogy mi történik Tök Magdával és bátor családjával Krumpliföldön és sikerül-e megmenteniük a pandémiától országukat, megtudhatjuk, ha csendben maradunk a nagy hangzavarban, és megnézzük az előadást, amely remek szórakozást ígér felnőtteknek ÉS gyerekeknek egyaránt.

Alkotók:

Zene: Barvich Iván

Zenei szerkesztő: Békés Márta

Koreográfus: Petyi János

Díszlettervező: Bőhm-Siska Mariann

Jelmeztervező: Zsigár Cecília

Rendezte: Koltai Judit

Szereplők:

Tök Magda, könyvtáros, családanya: Benedek-Koncz Eszter / Tóth-Hartai Laura
Tök Ödön, büfés, Magda férje: Pintér Gábor
Tök Mari, óvodás, Magda lánya: Szabó-Farkas Panna
Tök Pali, óvodás, Magda fia: Tóth Bálint
Dr. Tök Endre, háziorvos: Kókai János
Lisztharmat, kerti kórokozó: Kovács Andrea
Terka: Balatoni Dóra
Filkó: Benkő Bence
Darázs Dezső, kocsis: Benkő Bence
Madmazel Püré, szobalány: Balatoni Dóra
Prof. Rósejbni, növényvédő, gyógyszerész: Kókai János
Rettenetes Krumplibogár, kártevő: Albert Gábor

https://holdvilag.hu/tok-magda-kalandjai-a-csodaszerum/

Fotók forrása: Holdvilág Kamaraszínház

, ,