„Csak befelé vezet kiút.” – Partért kiáltó – Balla Gergely szövegei a Platon Karataev zenekar dalaihoz

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Idén januárban a harmadik, a lemezzel azonos című Platon Karataev albummal egy időben, a Prae Kiadó gondozásában jelenik meg annak „szövegkönyve”, a Balla Gergely szövegeit tartalmazó kötet, a Partért kiáltó.

A Tolsztoj hőséről elnevezett, 2016-ban debütáló indie folk zenekar első, teljesen magyar nyelvű szöveganyagának írója a zenekar frontembere is egyben, amely igazi hiteles alapokat ad annak az egységnek, amelyet a szöveg és a köré rendeződő zene megtestesíthet, bár úgy írom ezt le, hogy nem ismerem a zenekar munkásságát, csupán a hiteles, szöveg centrikus zenékről van komoly benyomásom, már-már tapasztalatom. A zene nélkül is értelmezhető szövegeket Dobos Emőke illusztrációi és szövegképei teszik teljessé.

Balla Gergelyt idézve a zenekar létének a célja is az, hogy „személyesebb módon beszéljünk a legegyetemesebbről”, a létezésről. Ezt elérendően a dalok, így azok szövegei is annak magját járják körül, „módosult tudatállapotokon, önmagunkkal és elmúlással való szembenézésen keresztül”. Így, hogy személyes tapasztalatom, benyomásom lett kötet tartalmáról, mindezt leegyszerűsíteném azzal, hogy ugyanazt keresik, mint a legtöbb ember: a gyökereket, hogy szárnyakat kapjanak általuk. Mindezt úgy jelentem ki – most ismétlem magam, nem véletlenül, hiszen a költő is él ezzel a technikával -, hogy jómagam a Platon Karataev zenekar munkásságát nem ismerem. Kíváncsiságom vezette kezem ügyén át jóval tovább a verseket, amelyek valahol félúton találtak bennem helyet a Kispál és a Borz: Naphoz Holddal című lemezének vizualizációja és a Vágtázó Halottkémek már-már szinte provokatív világmindenség megismerése közé. Persze ez is csak nézőpont kérdése, hiszen ugyanoda tartunk mindannyian.

Balla Gergely valósága is úgy teljesedik ki szövegein keresztül, hogy közben nem kevesebbet tár fel, mint önmagát. Nagy szavak? Azok. Szükségünk van ezekre a szavakra? Igen, de csak akkor, ha az igazságot közelítik, annak kereteit töltik meg tartalommal. És ez akkor is sikerül a szerzőnek, ha az örök mozgásban van mindeközben, mint a kötet lapjain a szövegirányok, amelyeket forgatok.

Figyelem, a kötet fizikai jellemzői – könnyű, vékony, szinte finom – félrevezethetik az olvasót az annak a valóságáról további tapasztalat nélkül alkotható képéről. A valóságban ez rövid, tömör szóösszetételeken át megszűrt tartalom mély, legbelül megszűrt, lényegre törő tartalmat takar. Mintha az írójuk kidobált volna minden feleslegeset – most éppen szavakat – annak érdekében, hogy amit ő keres vagy már éppen megértett, ezáltal megtalált a világban minden sallangtól mentesen ragyogjon fekete-fehéren.