ÚJ PÁLYÁZATOKAT ÍRT KI A WACŁAW FELCZAK ALAPÍTVÁNY

A pályázatok közt vadonatúj kiírások is helyet kaptak, a nagy sikerű Felczak-lemezek pályázat mellett itt a Felczak-koncertek!

A Wacław Felczak Alapítvány fő célja a magyar–lengyel barátság és együttműködés további elmélyítése, a magyar és a lengyel nemzet közötti barátság kulturális örökségének megőrzése. A magyar–lengyel fiatalok és szakemberek közötti kapcsolatépítést ösztönző tevékenységet pályázatok kiírásával és programszervezéssel kívánja támogatni. Az idei év első pályázati körében több mint 86 millió forintnyi támogatás a tét, mellyel olyan színes és változatos projektek megvalósulásához kíván hozzájárulni az Alapítvány, mint mesterszakos és doktorandusz hallgatók, felsőoktatási intézményben tanulók képzése, kulturális és művészeti együttműködések, magyar-lengyel vonatkozású albumok megjelenése, koncertszervezés, gyermekeknek és fiataloknak szóló magyar–lengyel programok, a magyar–lengyel testvérvárosi és testvériskolai kezdeményezések, lengyelországi osztálykirándulások, könyvkiadás és a két nemzet gazdasági, művészeti és egyéb szakterületen ápolt kapcsolatával összefüggő tudományos kutatások.

A szakmai zsűri

A tavalyi nagy siker után idén is Felczak-lemezek

A pályázatok között idén is megtalálható a Felczak-lemezek, melynek révén tavaly 13 pályázót részesített az Alapítvány támogatásban, nyolcat Prémium, hatot pedig Junior kategóriában. A legtöbb album 2021 év végén meg is jelent, ezekből hallgathatott meg a nagyközönség ízelítőt a január 31-i Felczak Műhely rendezvényen, mely már visszanézhető az Alapítvány Facebook oldalán és YouTube csatornáján.

A beérkező pályázatokat a már jól ismert szakmai zsűri fogja előzetesen értékelni:

• Harcsa Veronika – Fonogram-díjas jazz-énekes

• Balázs János – Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője

• Tóth Tibor – könnyűzenei menedzser, fesztiválszervező

• Rosonczy-Kovács Mihály – Junior Príma-díjas népzenész, a Wacław Felczak Alapítvány

kuratóriumának tagja, a Felczak-lemezek sorozat kezdeményezője és ötletadója

A Felczak-lemezek mellett további zenei pályázat is kiírásra került Felczak-koncertek néven, mellyel magyar–lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel együttműködésben megszülető zenei programok és koncertek megvalósulásához kíván az Alapítvány hozzájárulni a Felczak-lemezek pályázatokkal együtt 11 340 000 forint értékben.

A pályázatok benyújtása ezúttal is kényelmesen, online az Alapítvány weboldalán keresztül lehetséges, a Felczak-lemezek és a Felczak-koncertek esetében 2022. március 15. 12 óráig, a többi pályázatot illetően pedig2022. március 7. 12 óráig.

Forrás: Wacław Felczak Alapítvány