A szerelmesek házai

Szerző: Sokolowski Dániel

Épület, ház, otthon. Ugyanaz az ingatlan, de csak az utolsóban lakna az ember szívesen, a cím ilyen értelemben beszédes. Négy fal közé szorulva kriptaszerűen sivár, beköltözésre nem csábító üres teret látunk, amelyben két fiatal tölti gondtalan szerelmes pillanatait. Ebben a percben csak egymásnak élnek, szeretik egymást, mindenük megvan, pillanatnyilag és látszólag. Azaz meglehet, hogy talán mégsem. “Szeretem őt, de…” És a rózsaszínű ködre lassacskán a kétség árnyéka vetül. A helyzet azonban, minthogy lehetne egyszerű, mégsem az.

© Dömölky Dániel

Bernard Shaw műve, amely 1892-ben, Londonban került bemutatásra, az író saját tapasztalataiból, megfigyeléseiből épít, a kor alsóbb rétegeinek kilátástalan lakhatási helyzetét alapul véve, melybe könyvelőként maga is betekintést nyert, életkörülményei révén része volt benne. A Radnóti Színház darabja darab pedig erről szól. A vadkapitalista társadalomban elfoglalt egyes szerepek, pozíciók milyen magatartást kívánnak meg az egyes embertől önnön fenntarthatóságához. Az ifjonti beleszületettség Blanche és Harry képviseletében öntudatra ébred, és elkezdi keresni, mit akar, és milyen eszközei vannak annak elérésére. Az érzelmek és idealista légvárak beszorulnak ebbe a rendszerbe csakúgy, mint a díszletet alkotó kőtáblák közé a kötőanyag. Blanche nem tágít, esze ágában sincs lemondani arról a jólétről, amit apja, Sartorius teremtett meg számára. Harrynek pedig világmegváltó eszméi aligha bizonyulhatnak életképesnek egy világ – de legalábbis országméretű gazdasági-társadalmi szisztéma ellen. És megkezdődik a meddő küzdelem. Mindketten szeretni akarnak, de csakis saját igényeiknek, elképzeléseiknek megfelelő körülmények között, amik eltérnek. Az apa dühös, mert jó üzlet volna a befolyásos család sarjához házasítani lányát, de a fiú nem kér a család pénzéből, így az üzlet is veszélybe kerül. Blanche dühös, mert Harry lázadóan megtagadni készül jól megszokott életformáját, ingyen akar szegényeket gyógyítani, Harry pedig dühös, mert Blanche választás elé állítja: vagy ő és a biznisz együtt, vagy semmi. Mégsem mondható el, hogy a szerelem esetükben üzlet volna, mert nem a pénzért házasodnának össze, ellenkezőleg, az választja el őket egymástól, ugyanakkor összekötni is csak azzal tudnák életüket annak ellenére, hogy őszintén szeretik egymást.

© Dömölky Dániel

Amint esküvőre terelődik a szó, a lány szerelmi vallomásait lassan felváltja az igénylista, amiről nem hajlandó lemondani, még a szerelemért sem, ragaszkodik egzisztenciális helyzetéhez, kiélesedik a fájdalmas konfliktus, amibe sok minden igen, de a szerelem nem igazán fér bele. Legfeljebb díszes körítésképp a pezsgőmámoros, flitteres estélyek, az aláírt közbeszerzések, és a modernkori társadalomba épített végtelen kapzsiság és önzés mellé. Így pedig már a szerelem sem fest olyan csábítóan, mint az első pásztorórán.

© Dömölky Dániel

A három dühös ember mellé szegődik még kettő, Annie, a házvezetőnő, aki mindenkivel alárendelt viszonyban van, ismerős terep ez számára, de kitörni nem, csak lavírozni és nehéz kompromisszumokat kötni lehet esélye. Lickcheese vele ellentétben képes váltani. Első körben csak egy kitett manager, akit Sartorius kirúg, nem sokkal később máshol megtalálja számítását, és volt főnökével egyenrangú partnerként üzletet ajánl neki. Korábbi alávetettből a rendszer része, haszonélvezője és fenntartója lesz. Látszólag tehát hangos gépzajjal, de dübörög a biznisz. A kizsákmányolók lelkiismerete látszólag nyugodt, az alávetettek belenyugvással próbálják orvosolni tehetetlenségüket, mégsem elégedett senki. Amint szembetalálkoznak a rút kapitalizmus lelkiismeretbe, de esetükben inkább csak pusztán önérzetbe hatoló korlátaival, önellentmondásaival, a csupasz kőfalakon verik le a feszültséget. Nem is jutnak ennél messzebbre, igyekeznek az érdemi problémákról, visszásságokról tudomást sem venni, a pénz ugyanis mindig befolyik, mindig lesznek kiszolgáltatott bérlők, mindig lesz szétverhető kőtégla, csak ki kell fizetni a felújítást, ilyen tekintetben, ha pénz van, akkor nincs semmi baj.

© Dömölky Dániel

A szerelmesek házai dallamos hangzása disszonáns, a cím ugyanis nem a családi fészek boldogságára utal, hanem azokra az ingatlanokra, melyek bérleti díjaiból a kizsákmányolásra építő szerződések alapján őket szüleik fölnevelték, taníttatták, eltartják. Harry végül rájön, hogy ez a “szerelem” ára. Ugyan még mindig a lány a fontosabb a számára, emellett nem képes szembeszállni a rendszerrel, melynek integráns részét képezi, így végül hagyja beárazni az afrikai gyógyító utazásokról szóló terveit és szociális érzékenységét. Övé lesz a lány, ezzel együtt mindaz az örökölt teher, aminek letételére fölesküdött, ami ellen harcolni készült. A darab a mai magyar valóságba való kikacsintásokkal is játszik, a felvázolni kívánt problémával ugyanakkor jelenségként bánik, ami minden ember alkotta gazdasági modellt egyaránt jellemez. A jellegtelen, élettelen, kőfalak közé zárt idillinek álmodott gazdagság boldogságának vetélkedése a porszáraz valósággal, és a döntésekért fizetendő árral. 

© Dömölky Dániel

http://radnotiszinhaz.hu/repertoar/a-szerelmesek-hazai/