Igazi zenei élmény vájtfülűeknek: különleges ősbemutató az Óbudai Társaskörben!

Aki ellátogat január 21-én az Óbudai Társaskörbe, igazi zenei átiratokkal fog találkozni, ugyanis a koncert a Musiciens Libres csapatra épül, amelynek tagjai azt a célt tűzték ki, hogy leomoljanak a zenestílusok közötti falak. Ennek megfelelően jól megfér majd egymás mellett a klasszikus, a jazz, valamint a népzene. Az est különlegessége, hogy feldolgozásaikat maguk a művészek valósítják meg közreműködők, jelen esetben az Anima Musicae Kamarazenekar tagjainak segítségével. A ContempoReactions/Concertos elnevezésű kétrészes előadáson Cser Ádám karmester és zeneszerző, valamint a Bostonban élő, rendkívül tehetséges Karosi Bálint egy-egy zeneműve is felcsendül, utóbbi ősbemutatójának (kettősverseny gitárra és cimbalomra) lehetünk szem- és fültanúi.

A közkedvelt Anima Musicae Kamarazenekar mindig igyekszik valami egyedit, a megszokottól eltérő zenei anyagot bemutatni a kortárs és klasszikus zene kedvelőinek.

Cser Ádám: Für Anima – Streichorchester No. 2 című műve a zenekar számára íródott. A feszes ritmusú pergő első tétel az Hommage á Vivaldi alcímet viseli, míg a második tétel alcíme: Überraschung! sejteti a közönséggel, hogy a lírai csendes lassú tétel közepén robbanásszerű meglepetés vár ránk.

Ezen az estén egy igazi ősbemutató is várható, elhangzik ugyanis a sokoldalú és fiatal tehetség, Karosi Bálint műve, amelyben egy igazán érdekes kettőversenyt hallhatunk gitárra és cimbalomra komponálva. A folytatásban ismét hazai zeneszerző áll a középpontban. Bartók Béla háromtételes Divertimentója, amely a vonószenekari repertoár csúcsa. A mű Paul Sacher, a Bázeli Kamarazenekar vezetőjének felkérésre készült, aki a komponálás idejére Bartók számára egy csendes kis házat bérelt Saanen mellett. „Valahogyan régi világbeli muzsikusnak érzem magam, akit mecénása vendégül hívott” – írta ennek kapcsán Bartók. A mű bemutatója 1940-ben volt Bázelben Sacher vezényletében.

Elmondhatjuk, hogy aki ezt az estét választja, nem fog csalódni, és egy kortárs-klasszikus zenei élmény részesévé válik.

Időpont: 2022. január 21. péntek 19.00

Helyszín: Óbudai Társaskör (1036 Budapest, Kiskorona utca 7.)

Forrás: Anima Musicae Kamarazenekar